Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Ilyesmi előfordulhat, hogy...

Ilyesmi előfordulhat, hogy szégyenli?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy én olyan ember vagyok, hogy akaratlanul is megfigyelek minden apró részletet az ismerőseimmel kapcsolatban és sokszor túl is gondolom a dolgokat.


Van egy ismerősöm akivel jóba vagyok, már felnőtt, 30 feletti nő. Régen, körülbelül 10 éve még dohányzott, de nem volt olyan erős dohányos, elmondása szerint ő könnyen le tudta tenni. Azóta viszont ő egészséges életmódot igyekszik élni, sőt ez a foglalkozása is, illetve ezzel kapcsolatos végzettsége van ami miatt fel is nézek rá egészségtudatosság terén.


Viszont észrevettem néha számomra kicsit fura részletet. Egyszer volt, hogy nála voltam, és a spaizban véletlen pont megláttam, hogy ott az egyik polcán van egy ilyen jobb minőségű cigi, de kettő felé volt törve, és nem volt belekezdve meg semmi. Itt még nem gondoltam semmire, véletlen ott is maradhatott.


Aztán volt máskor, hogy egy doboz vékony szálú cigi ott volt az egyik asztalán, meg is kérdeztem olyankor, hogy az az övé-e, és akkor nagyon kicsit gondolkodott és mondta, hogy csak ott hagyta nála valaki, és mondta, hogy ő nem cigizik. Nem faggatóztam, meg nem is számonkérni akartam rajta, itt még nem ismertem az álláspontját ezzel kapcsolatban, ezért érdeklődtem.


Viszont gondolkodtam kicsit, és eszembe jutott, hogy a lakóház ahol lakott, az ajtaja előtt van egy hamus, abban mindig van pár csikk, de mindig más fajta. Persze van szomszéd is azon az emeleten, de őket nem láttam ott sosem dohányozni meg semmi.


Aztán ezen kívül az volt még fura visszagondolva, hogy a lakásában van pár gyújtó több helyen, a kijárathoz közeli polcán is.


Emellett tudom, hogy milyen szagú a dohányosok ruhája, neki nem igazán olyan szagúak a dolgai, viszont volt már, hogy ide adott nekem pl valamijét, és ahogy megszagoltam, egy nagyon de tényleg nagyon enyhén mintha olyan dohányos szaga lett volna, viszont ezt nehéz volt eldöntenem.


Egyébként meg többször is voltak már dohányzás ellen megszólalásai, stb..


Viszont én így már tényleg nem tudom eldönteni a dolgot, mert ezek alapján arra is gondoltam, hogy lehet, hogy szokott ritkán, és szégyenli, ezért mondta, hogy nem az övé a cigi, stb..


Viszont lehet teljesen túlgondolom az agyamban ezt az egészet, nem tudom eldönteni.


Lehetséges olyan, hogy nem tartja jónak, de ritkán ő sem tudja megállni, és ezt szégyenli mások előtt?


2021. dec. 23. 00:19
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

Magának is hazudik. Rendszeresen, de ritkán dohányzik.

Te meg jó megfigyelő vagy. Csak tök jó lenne ha a következtetést is megszülnéd.


29/F

2021. dec. 23. 00:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
És szerinted mi lehet az oka, hogy nem ismeri el?
2021. dec. 23. 00:31
 3/5 anonim ***** válasza:
72%

Szégyenérzet a saját akaratgyengesége okán.

Szerintem inkább az az érdekes kérdés, hogy mi a kiváltó ok, ami miatt ismét a cigi után nyúl/t.

Ha volt tiszta időszaka... Akkor minek a hatására gyengült el...

2021. dec. 23. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
72%
Esetleg előtted szégyenli, persze lehet mások előtt is...
2021. dec. 23. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
96%

Nem biztos, hogy szégyelli. Sok kocadohányos ismerősöm volt, akik azt mondták hogy nem dohányoznak, mégis elszívtak pár szál cigit, mert úgy álltak hozzá, hogy az nem számít dohányzásnak, nem naponta gyújtottak rá.


Én ecigis vagyok, hivatalosan azt mondom, nem dohányzok, amit arra értek, hogy nem szívok rendes cigit, de persze ha nagyon erős lelki gondom van akkor rágyújtok egy rendes cigire. Mondjuk most egy ideig biztos nem gyújtok rá rendes cigire, amióta betették a fogszabályzómat, a gondolatától is kiráz a hideg, úgy sajogna a fogaim. E-cigit szívok még mindig, de egy rendes cigit elszívni az most olyan valami, amihez nincs ingerenciám.

2021. dec. 23. 01:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!