Mivel vagyok elkésve?
Az evidenciákat leszámítva, amiket előttem leírtak, gyakorlatilag semmivel nem vagy elkésve.
Csak innentől már kicsit jobban oda kell figyelni, mert lehet, hogy a belépő újabb feladatok miatt nehezebb dolgod lesz az esetleges mulasztásokat pótolni. (Nem feltétlenül az iskolára gondolok, de akár lehet az is)
Mindenre igaz, hogy azért felnőtt korban már résen kell lenni vagy legalábbis tisztában lenni azzal, hogy bár az ember nincs elkésve dolgokkal, minél később jut eszébe valamit csinálni, annál kevesebb lehetősége lesz jellemzően.
20 évesen könnyű párt találni, utána már egyre több ember köteleződik el, egyre inkább meglesz a kis napi rutinjuk, ezért nehezebb is megismerni új arcokat, később, ha el is válnak, sokuknál ott a gyerek, a közösen felépített élet... Szóval szűkülnek a lehetőségek.
Ugyanez igaz a karrierre is. Valami újba fogni, pályát váltani is bármikor lehet, de a megélhetést biztosító állás mellett képzésre járni már sokkal nehezebb, munka mellett tanulni is nagyobb kihívás, az embernek ha magáért kell felelnie anyagilag, már nem ugrálhat úgy, illetve szakmától függően okozhat gondot, hogy a kora ellenére tapasztalatlan a többi, fiatalabb és gyakorlottabb kollégához képest...
Nyilván gyereket is korlátozott ideig vállalhat az ember...
Az életmódunknak következménye van, ami szintén felnőtt korban ütközik ki, az ember nehezebben faragja le a kilókat és áll rá egy más életvitelre, sok dolog már kitörölhetetlen nyomot hagy a testen, amit utólag nem lehet korrigálni (pl helytelen testtartás miatti gerincproblémák, dohányzás és alkohol miatti gyorsabb elöregedés...
Nyilván van lehetőség mindenre, meg lehet oldani azt, hogy valaki felnőtt korában rakja össze az életét, de tudatában kell lenni az idő múlásának, mert minél több időt tölt az ember valamilyen állapotban, annál nehezebben mászik ki belőle, ha megelégeli.
20 évesen előtted az élet, semmivel sem vagy elkésve, de a legnagyobb hiba, amit elkövethetsz, az, hogy azt hiszed, ráérsz és hátradőlsz. Az ilyen emberek könnyen kapják magukat azon, hogy elmegy mellettük az élet és hamar ott találják maguk 30 évesen is normális kapcsolat, normális állás és valamennyi megtakarítás nélkül ugyanabban a szarban, mint ahol hátradőltek 10 éve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!