A magabiztosság nem egy adódás, ami a korábbi életből jön?

Ezért kellene az iskolában nagyobb energiát fektetni a fogalmazásba -_- nem értem a hadovádat.

A magabiztosság meg az élettapasztalatból jön, a sikermélmények hozzák, na meg a felfogás, hogy amikor elesel, akkor fel tudj állni és újrakezdeni, tanulva a hiádból.

Nem, magabiztosság egyetlen forrásból "táplálkozik", és az az önismeret.

Persze, magabiztosságra utaló testbeszédet, hangsúlyt, mimikát ... el lehet tanulni a családban ha jó a minta. De ez nem belső, csak látszólagos.

Nos, először is, amit te hiszel azt ha megfelelő kommunikációval, magabiztosan teszed akkor azt mások is átveszik.

Ha elmondod a körülötted állóknak hogy ez a világ egyik legcsodásabb homokvára, mellyel a 14. századi reneszánsz életérzést közvetíti amit szerinted jól sikerült megfognod - senki nem fog kételkedni ebben.

Persze csak ha te is hiszel ebben.

És az önismeret lényege, hogy tudjuk, ismerjük a készségeinket, képességeinket, lehetőségeinket, de ugyanakkor a hátrányainkat, rossz oldalunkat is. És elfogadjuk azt. Ha én tudom, hogy intj személyiség vagyok és naggggyon rosszul mennek nekem a művészeti dolgok, akkor nyilván nem sértődöm meg vagy érzem magam kevesebbnek hiszen ezt eddig is tudtam.

De ha olyat csinálok amiről tudom hogy jó, akkor azt úgy adom át hogy mindenki más is elhiszi. Aki esetkeg rosszindulatú és "csakazértsem", azt meg megmosolygom. Mert az én véleményem 1000* annyit számít magas önismerettel mint bárki másé. És bennem is vannak dolgok amikkel nem emrtem vagy merek szembenézni. Ezeket felismeri egy önismereti bármilyen út során az ember. És ezért ilyenkor a "csakazértis"ről tudom, hogy miért mondja. Hogy milyen félelmei vannak (mert nekem is voltak hasonlóak), milyen frusztrációk érték az életben ami miatt késztetést érez lehúzni más munkáját. És nem zavar kicsit sem, hiszen az, hogy pl. a családban soha nem ismerték el és ez frusztrálja őt és ő sem akar senkit mert dühös a környezetére és a világra, az nem az én problémám, az az ő problémája. Én tudom hogy a munkám magas értékű, jó szakember vagyok így jobban meg tudom ítélni mint a környezetem. És bízom az ítélő készségemben.

Persze meg kell hallgatni minden kritikát is, és megvizsgálni hogy van-e benne valami igazság. Mert a nélkül nem fejlődünk tovább. De érzelmileg ezek nem érintenek meg.

És visszatérve a homokvárra - valószínűleg tényleg szar lenne amit építenék - de ezen inkább csak mosolyognék, hiszen a homokvár építés nem az én világom, ha nem megy hát semmi gond. Az az ember, aki mindenhez ért csak hazudik magának mert annak viszont 0.00 az önismerete...

Miért akar mindig mindenki valami természetfelettit belelátni a dolgokba? Nincs semmi misztikum, semmi előző élet. Helyette vannak igazi dolgok: gyermekkori traumák, szülői minták.

Attól lesz magabiztos valaki, hogy sok megfelelő pozitív megerősítést kapott, természetesen egyensúlyban tartva.