Aki rosszindulatú, az mindig rosszindulatú marad?

A gimiben én voltam az egyik legjobb diák fizikából, úgy is volt, hogy mérnöknek megyek az egyik osztálytársammal együtt, de végül nagy hezitálás után a bölcsészkar mellett döntöttem. Emiatt az az osztálytársam őrültnek nézett, sokszor ki is nevetett a döntésem miatt, kerülte a társaságomat és megszakadt közöttünk a kapcsolat, évekig nem beszéltünk. Mindketten lediplomáztunk, és ma érdekes módon rám írt, egészen kedvesen, hogy mi újság van velem. Szóba jött, hogy orvosnak készülök, erre megint azt éreztem, hogy őrültnek vagy nem normálisnak néz. Lehet, hogy csak bebeszéltem a régi emlékek miatt, de eleinte csak bókolt, hogy azta, hogy jött ez az ötlet, meg hogy miért pont az orvosi, mindig a fizikát szerettem, utána viszont már elkezdett csipkelődni, hogy "őszintén, neki már nem lenne kedve ennyit seggelni a könyvek felett" meg hogy érdekes lehet a társaság az orvosin (nyilván arra érthette, hogy vegyes a korosztály, mert hát én sem vagyok már 20 éves).

A lényeg, hogy én évekig tönkre voltam amiatt, mert fikázott és került utolsó évben, évekig kevesebbnek éreztem magam, de ma bebizonyosodott, hogy lehetnék én akár űrmérnök is, az sem lenne jó, mert az ilyen emberek mindig kifogásolnának valamit. Mégis magamat büntetem, érzékenyen reagálok a megjegyzésekre és fáj, amikor valaki passzív agresszív. Sőt, a végén még valami olyat is beszólt, hogy "nem akaródzik dolgozni, mi?"

Mit gondoltok az ilyen emberekről? Mit csináljak, hogy ne emésszem magam?