Szerintetek ciki, ha egy férfi kimutatja az érzelmeit?

A kérdés az, hogy mutatja ki. Lyukat üt a falba vagy földhöz vágja magát és üvölt? Ja, ciki.

De a szimpla sírás (mert kb. ez az egyetlen érzelem ami miatt csesztetik a férfiakat) nem ciki. Miért lenne? Emberek vagyunk, néha szomorúak.

Kérdező: itt elő lesz adva (legalábbis női részről biztosan) hogy meeennyire de mennyire imádják és tisztelik az érzelmes, lelkizős pasikat a nők.

Tudod, ez olyan mint mikor költészet napján minden második női ismerősöd József Attust posztol :D

Mert olyankor az menci.

A valóságban meg a faék egyszerű lelki világú hapikkal áll le mind, akik semmin nem izgulnak, ndm szoronganak, nem izgulnak randi előtt, mert olyan kőegyszerűek hogy már az izgulás, túlgondolás, szorongás nem tudna futni a kis fél gigás agyukban. :D

Soha nem a szentimentális művészlelkű József Atteszokra meg depis, elismerés nélküli Van Gogh-okra buktak a nők, hanem a macsó Escobar-okra meg a feleségüket össze-vissza csaló J.F. Kennedykre izgultak :D

First rule for a great life as a man: never believe what said a woman.

#14

Nem érzed problémásnak, hogy olyan művészlelkekkel példálózol, akik konkrétan bipoláris zavarban meg borderline személyiségzavarban szenvedtek? Azért ezek a dolgok egy leheletnyivel túlmutatnak azon, hogy valaki szeret lelkizni meg szentimentális. 😀

14: és megint megjött az aki látott három kapcsolatot, ami támogatja a személyes teóriáját és rávetíti azt az egész bolygóra.

First rule in general: men are fucking stupid

#14

*what a woman says.

Amúgy teljesen egyetértek. Én voltam az első válaszoló, érdekes én is az ellenkezőjét tapasztaltam világéletemben mint amit itt a többség ír: még csak nem is sírtam soha, sőt még nem is könyörögtem, elég volt ha annyi mondtam/írtam hogy valami rosszul esett, szomorú vagyok ez vagy az miatt, vagy nagyon hiányzik XY és remélem azért boldog, szóval bármi ilyen volt általában 10-ből 9-szer ott lett vége a beszélgetésnek, ismerkedésnek, a maradék egy esetben meg udvariasan elbúcsúztak és szintén vége lett. Ja és mindezt úgy hogy olyan is volt hogy a lány jött oda hozzám mikor találkoztunk, tehát ő nyitott.

Amúgy nyílván innentől csak a lepontozáshullám jön rám, de kérdezőnek talán hasznos lesz a jellemfejlesztésében amit írok.

Szóval kezdjük a háttérsztorimmal. Egy igazi "anyu szófogadó kis eminens fiacskája" típusú srác voltam.

Azt leszögezném, hogy a kamaszkori csendességemen, visszafogottságomon, túlneveltségemből adódó szorongásaimon kívül amúgy baromi jó génekkel lettem megáldva.

15 évesen voltam 180 cm, most 25 évesen vagyok 183, soha nem voltam elhízott, kifejezetten jól szálkásodó fajta vagyok, és az arcszőrzet is megfelelő a koromhoz.

Szóval ne ilyen pamacsokban szőrösödő 160 centis kopaszodó nerd-öt képzeljetek el.

Na, de mindez totál semmit nem ér kiállás nélkül.

Volt egy 5 éves párkapcsolatom 17 éves koromtól 22-ig egy olyan lánnyal aki (egykorúak vagyunk) 17 évesen baromira befelé forduló szeretetéhes intró lányka volt. Mindketten outsiderek voltunk, így volt lehetőségünk beszélni. Teltek múltaj az évek, és a kezdeti imádata hogy "végre valaki szereti" átalakult, és miután a szülei folyamatos aknamunkája célbaért, utánam egy tipik macsóskodó, hozzám képest bedrogozott lajhár sráccal jött össze, akinek annyira minden mindegy. És ez fogta meg. Én meglehetősen szorongós, érzelgős voltam még 22 évesen is. Ez a hapi nem.

Aztán eltelt azóta három év, és fokozatosan rájöttem hogy minek kell mutatnom magamat, hogy felszedhessek lányokat.

Akár hiszitek, akár nem, annyira jól mdg tudtam játszani magamat mostanra, hogy összesen kb 17 különböző lánnyal volt randim ezalatt a 3 év alatt, ebből 10-el volt is rövidke kspcsolat.

És tudjátok hol haltak be ezek a kapcsolatok?

Ott hogy elkezdtek mdgismerni a színjátékok után.

Amikor már nem produkáltam magam, nem játszottam a simple minded macsót, nem toltam az állandóan vicceskedő bulicsávót, hanem esetldg a problémáimról mertem szólni (nem picsogás, mezei közlés) na akkor haltak be ezek a kapcsolatok.

És nem csak a saját tapasztalataim mondatják ezt velem. Akár valamikori középiskolás osztálytársakra nézek vissza facen, akár baráti köröm férfi tagjaira, akár munkahelyemen nézem meg a férfi kollégákat, az ilyen macsósabb, érzelmi intelligenciában kicsit alulméretezettebb, enyhén vagy közepesen nárcisztikus srácoknak van barátnőjük. Az ilyen "kedves vagyok, hűséges vagyok, ugrok ha hívsz" féle srácok meg maradtak szinglik polcán, és vagy munkamániások lettek, vagy depressziósok évek óta és ezzel még kevesebb sikerük van (ördögi kör).

Van is ilyen hősszerelmes srác ismerősöm. Ugyanúgy volt egy nagy, hosszú, szerelmes kypcsolata mint nekem, aztán azóta neki sincs semmi tartós. A különbség az, hogy ő nem változott olyan irányba mint én, maradt "nice guy" aki mellett el se mondhatnám ezeket a gondolataimat, mert rám szól hogy "hogy mondhatsz ilyeneket nőkről?!", és emiatt azóta nincs még kalandja sem. Ja, és nem 25 hanem 30...

Na íme, ennyi tapasztalatból beszélek. De itt úgyis tobzódnak az ilyen elméletiszakember-szindrómás foteltudósok, akik csak akkor hisznek el valamiről valamit ha azt egy 50 tagú kutatócsoport 15 oldalas study-ban írja le a Natur-ben... pusztán a mezei paraszt ész és élettapasztalat kevés ezeknek.