Testi vagy lelki betegség?

Melyik a rosszabb szerintetek, és miért?

A: akinek leamputálták egy végtagját, vagy sztómazsákot kell hordania, vagy valamilyen betegsége van, ami akár élete végéig kísérheti (allergia, vérzékenység, laktóz/glutén érzékenység stb stb)

B: aki mentálisan beteg, skizofrén, pánikbeteg, depressziós (emiatt alkoholizál, önkárosít, vagy a nap 24 órájában szenved a mentális problémáktól, esetleg többször is megpróbál öngyilkos lenni)

Mindkét esetben lehet segíteni, hogy könnyebb életvitelt folytasson a beteg (protézis, allergiagyógyógyszer, antidepresszáns stb), amik tüneti kezelésként szolgálnak, de igazából egyikből sem lehet véglegesen kigyógyulni.

Az én véleményem, hogy a mentális rosszabb.

Mert lehet hogy egy baleset miatt elveszteném a karom, vagy kerekesszékbe kerülnék, de legalább élek. Idővel fel lehet dolgozni valameddig, és meg lehet tanulni együtt élni az állapottal.

Egy depressziós ember viszont a nap legtöbb részében azon gondolkodik, hogyan mikor ártson magának. Nem tud elvonatkoztatni. Ha mégis sikerül, az csak alkohol, vagy más tudatmódosító szer segítségével. Ami valljuk be, jelentősen csökkenti az életben maradás esélyét (a legtöbb öngyilkosság ittas vagy bódult állapot alatt következik be).

Sokan érvelnek úgy, hogy "más bezzeg az utolsó fűszálba is kapaszkodik, kezelésekre jár, más pedig csak úgy "semmi baja" és eldobja az életét. Meg is érdemli!"

Az ilyen ember nem tapaszta meg milyen az, ha úton-útfélen hallucinációi vannak, és nem tudja már megkülönbözteti mi a képzelet és mi a valóság.

Vagy hogy rettegnie kell attól, hogy kimozdul, nehogy egy roham törjön rá. Vagy esetleg még álmában is a belső démonjai zaklatják. Iszonyat nehéz, szó szerint nem tud az ember menekülni a helyzetből.

Szóval tartom a tétet a mentálissal. :)

Jöhetnek a szavazatok, vagy kommentek, aki szeretne mesélni.

(Őszinte vélemények érdekelnek. Nem okoskodások, meg sablonszövegek)

Legyen szép napotok!!!