Szerintetek nagyon beképzelt vagyok? Vagy valamennyire normálisak az érzéseim?

A kérdésedből nem az derül ki, hogy a nővéred beképzelt lenne, hanem inkább az ellenkezője, ha fél tőled.

A te érzéseid pedig egyrészt normálisak, azt nézve, hogy a gyerekkori érzelmi és lelki sérüléseid normális következményei.

Másrészről meg nem normálisak, mert ha nem lennének ezek a gyerekkori blokkok vagy már feldolgoztad volna azokat a pszichoterápián, akkor ilyen érzéseid se lennének. Ezért egyetlen jó pszichológus se fogja neked azt mondani, hogy az érzéseid ne lennének normálisak.

Az, hogy ilyeneken agyalsz, azt mutatja, hogy van valami nagy hiányérzeted belül, keresed önmagadat még, s próbálsz önigazolást találni. Már az is segítség neked, ha arctalan emberektől nyersz egyetértést és nézheted le velük együtt a nővéredet egy anonim oldalon. Csakhogy ez az intenzív elhatárolódás, önmagadat a teljesítményeiddel azonosítás, identitáskeresés tinédzserkorra jellemző, úgy fest, hogy innen nem tudsz továbblépni a felnőttkorra érzelmileg. Aki rendben van önmagával, az nem néz le másokat, nem röhög valakin két hétig, mert ez azt mutatja, hogy ott van valami blokk, ami fogva tartja őt. Nagyon átjön, hogy hiába próbálod elhitetni magaddal kétségbeesetten ennek az ellenkezőjét, nagyon gyenge lábakon áll az önértékelésed, önbizalmad. Az nem mások teljesítményével szembehelyeződve születik, hanem belülről fakad. Sok eltemetett fájdalommal kell még szembenézned ahhoz, hogy elérd azt a belső egyensúlyt, aminek köze nincs a külsőségekhez, mások ítéletéhez.

Szerintem is.

Valószínűleg hírből sem ismered a "feltétel nélküli szeretet" fogalmát, sajnos. De bár lelkileg hátrányodra vált, sok más téren előnyödre. Én biztosan nem így csináltam volna a szüleid helyében, de meg lehet érteni őket is. Még ha semennyire nem is értek egyet velük. Jót akartak, rosszul.