Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mennyire tud működőképes...

Mennyire tud működőképes lenni egy (pár)kapcsolat, ha az egyik fél nagyon extrovertált a másik pedig inkább introvertált? Egyáltalán milyen esélyeim vannak introvertált nőként kezdeményezni?

Figyelt kérdés

Én inkább introvertált vagyok. Alapvetően szeretem ha van társaságom, bármikor bárki megkérdezi, hogy megyek-e xy helyre, akkor az esetek jelentős részében azt mondom, hogy persze, függetlenül attól, hogy a szokásos társasággal megyünk, vagy számomra tök idegenek közé. Viszont én magamtól nem igazán kezdek el nagy társasági programokat szervezni, vagy magamtól kitalálni, hogy na akkor bulizni akarok, megkérdezek valakit, hogy jön-e velem. Illetve ismerkedési fázis elején (kb első egy-két hét) én nagyon csendes vagyok és nagyon visszafogott, leginkább csak megfigyelem a környezetem viselkedését. Meg na, eleinte szégyenlős vagyok mondhatni.

Viszont nekem most tetszik valaki, akivel közös társaságba keveredtem. Egyébként nem ismerem régóta, ebből adódóan nem ismerem annyira mélyen, tehát lehet irreleváns lesz a gondolat, hogy szeretnék tőle bármit is, ami barátságnál több. Na ő nagyon szociális, kb mindenkivel az első perctől kezdve nagyon jóba van, viccelődik, stb. Tehát közösségben nagyjából teljesen annak az ellentéte, amilyen én szoktam lenni általában. Néha beszélgettünk, egyébként jól kijövünk. Közös programjaink jelenleg csak közös társaságon belül vannak, vagy ha random összefutunk akkor beszélünk pár szót, de egyenlőre ez ennyi.

Mit gondoltok, ha ez a szimpátia megmarad, és esetleg kölcsönös akkor hosszútávon mennyire tud működőképes lenni bármi komolyabb?


2022. szept. 10. 18:44
 1/8 anonim ***** válasza:
91%
Szerintem simán.
2022. szept. 10. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Ugyanolyan esélyed van kezdeményezni, mint mindenki másnak. Odamész, köszönsz és bemutatkozol, vagy azt csinálsz amit gondolsz. Ez akarat kérdése, semmi köze nincs a személyiséghez. Hogy ezt mennyire érzed könnyűnek, mennyire tudod kezelni, na annak már van, de a tettnek hogy elkezdd, az rajtad múlik.


Elég gyakori ez a felállás, az extro sráccal visszahúzódóbb lány. Semmi olyan nincs benne, ami miatt ne működhetne, ez az adott emberen múlik mennyire ért meg téged, van-e annyi értelmi és érzelmi intelligenciája, hogy felfogja és elfogadja amit mondasz neki, amilyen vagy. Ha befelé forduló vagy, akkor többet kell kommunikálnod vele az érzéseidről, gondolataidról, elmondani miért viselkedsz így vagy úgy. Ne az legyen, hogy azt érzi a ...od kivan vele, de ez már a jövő kérdése.


Srácoknál más a helyzet, mert ha visszahúzódóak, őket nem fogják megszólítani, leszólítani.

2022. szept. 10. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Ismerni már ismerjük egymást, meg néha váltunk pár szót, szóval bemutatkozás pipa. :D Alapból hétfőn lesz két hete, hogy ismerjük egymást.:D


Azzal, hogy kapcsolaton belül nem beszélek sokat, szerintem nem adódna probléma. A hozzám közelálló emberekhez nagyon sokat beszélek. :D Csak azokkal vagyok zárkózottabb, akiket még nem annyira ismerek. (Tehát egyenlőre még vele is)


Mondjuk igen, az introvertáltság szempontjából előny, hogy nem hetero férfi vagyok, mert így még benne van a pakliban elég nagy eséllyel, hogy inkább a másik fél teszi meg az első nagy lépést. :D

2022. szept. 10. 19:54
 4/8 anonim ***** válasza:
Én személy szerint nem érezném jól magam egy extrovertált emberrel. Úgy érezném magam mellette, mint valami támogató háttérszemélyzet.
2022. szept. 11. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Egyik a másikat kiegészíti.
2022. szept. 11. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Én abból indulok ki hogy alapból nincs problémád a kommunikációval ha barátok között vagytok. Tehát attól simán lehettek egy hullámhosszon, ez független attól hogy mennyire jártok el.

Tegyik fel higy összejönnétek. Hosszútávon lehet probléma, hogy majd ő el akar járni hétvégén te meg otthon akarsz majd maradni. De lehet hogy te is változnál és jobban megnyílnál. Ez függ attól is hogy mekkora a különbség. Az a tapasztalatom hogyha nagyon extrém a különbség akkor ez rengeteg problémát fog okozni függetlenül attól hogy mennyire értitek meg egymást. Mert ha túl lennétek a legszemélyesebb hónapokon akkor már nem biztos hogy fogja érdekelni hogy te akarsz menni vagy sem és megy nélküled bulizni. Egy alkalom nem gáz de a sokadiknál felüti a fejét a veszekedés és a féltékenység.

Szerintem ha lehet olyan párt válassz magadnak aki nem okyan beforduló mint te, mert visszább og húzni. Hanem aki kimozdít otthonról, felvidít, de mégse extrémen módon kívánja a társaságot.

2022. szept. 16. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
*legszerelmesebb
2022. szept. 16. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Asszem gáz van. Mint kiderült az esti csoportos találkozás alatt számomra, a srácnak barátnője van... :( Állítólag és röviden kifejezve a csaj betegesen féltékeny, ezért a srác szakítani akar, de így viszont nekem picit necces a terep... :/
2022. szept. 17. 03:13

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!