Úgy is tudnék -e előrehaladni, hogy közben "sírok?"

Az életemet eléggé elrontottam fiatalkoromban, jelenleg 28 éves vagyok, sok lemaradásom van a korosztályomhoz képest, sőt gyakorlatilag minden.

Csak egy egyszerű szakmám van, ami semmit sem ér manapság, rossz munkahelyem van, az egészségi állapotom is rossz, vékony vagyok, illetve a mentális állapotom sem a legjobb... Barátnőm sem volt még sosem.

Nos, elhatároztam hogy ezeket rendbe teszem és egy jó ideje már dolgozom is ezekért a célokért naponta legalább 2 órát, például edzek és nagyon egészségesen étkezem, meditálok is egy kicsit naponta, a sulit még nem találtam ki hogy mit szeretnék, de valószínűleg beiratkozom esti érettségire, de már csak jövőre tudok, addig az angolra gyúrok rá.

Ami a kérdésem lényege, hogy ugye ha motivációval kapcsolatos videókat nézek vagy motivációval kapcsolatos idézeteket olvasok, akkor mindenhol azt látom, hogy boldognak kell lenni, mosolyogni kell, és jó hangulatban kell lenni, pozitívnak kell lenni.

Nos én dolgozom a céljaimért, de miután mindent megcsináltam, gyakorlatilag képes vagyok elsírni magamat hogy mennyire rossz az életem, és ezen rágódni, depressziós zenéket hallgatni, tehát én nem tudok mosolyogni és nem tudok pozitív lenni, nem tudok örülni, maximum annak örülök hogy az nap megtettem a céljaimért, amit lehetett, nem voltam lusta, és kész, de alapvetően a hangulatom ugyanolyan sivár.

Ez mennyire hátráltathat engem? Baj -e egyáltalán? Szerintem ha párkapcsolatban lennék vagy ha elértem a céljaimat, akkor sem igazán lennék olyan boldog, mert egyszerűen ilyen melankolikus volt a hangulatom egész életemben... Ez baj?