Fiatalok, ti nem érzitek kilátástalannak az életeteket?

De. 20 éves vagyok.

Többek közt ezért is költözöm jövőre külföldre (amúgy ezer oka van), mert elgondolkodtam azon, hogy itt aztán hiába tanulnék keményen évekig az egyetemen, szereznék diplomát, végeznék el ilyen-olyan képzést meg tanulnék nyelvet, ha az adott szakmában akarnék elhelyezkedni (és ha lehet, abban akarok), ló***t nem keresnék, saját lakásról a büdös életben még csak nem is álmodhatnék, de albérletről sem, ahogy néztem a bérleti díjakat, még egy kicsiről sem, max szobát bérelhetnék, ha kaját is akarnék venni magamnak meg egyebeket, de azért 30-hoz közel, diplomával a kezemben, hosszú évek tanulása után nem itt akarok tartani. Egy kocsit sem tudnék fenntartani, venni csak használtan valami régit. A saját lakásról már lemondtam, nagyon külföldön sem látok rá esélyt, de ott legalább majd futja a fizetésemből egy albérletre és egy átlag színvonalú életre.

Nagyon sokszor megfogalmazódik bennem, hogy mi értelme van a sok küzdésnek, gürizésnek. Kicsit más téma, de engem nagyon felbosszant, hogy sok influenszer már tiniként vagy 20 évesen annyit keres abból, hogy képeket posztolgat ki a netre meg tátog tiktokon, hogy egy sima érettségivel, mindenféle végzettség nélkül, vagy akàr érettségi nélkül külön tud költözni saját lakásba, fenn tudja tartani magát, mások meg egyetemre járnak, dolgoznak, aztán semmi…

De, én is ezt érzem, és a gyomrom is egyre kevésbé tudja bevenni azt, ami ebben az országban megy. Tudom, kint sem egy leányálom, de mégis élhetőbb körülmények vannak ott, mint itt.

Párkapcsolat téren is érzem a kilátástalanságot. 22 éves fejjel még sosem volt barátom, ~18 éves koromig nem is volt rá igényem, mára már ez bőven megváltozott. Tudok egyedül is boldogulni, boldog lenni, csak már szeretnék szeretni és szeretve lenni, párkapcsolati síkon is.