Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mit tehetek a zaklatás ellen,...

Roly1990 kérdése:

Mit tehetek a zaklatás ellen, anélkül hogy elmenekülnék?

Figyelt kérdés
A cég úgy döntött, hogy meg akar szabadulni tőlem. Ezért egy munkahelyi zaklatással kezdődött, egy kolléga mikor elment mellettem rendszeresen súgott nekem valami nagyon sértő szót. Aztán mikor rendezni akartam vele a dolgot azt mondta, ő nem csinál semmit. Ebbe bele lehet őrülni. Elértem, hogy a kolléga átmenjen egy másik csarnokba. Néhány hónappal később egyre többen követték a példáját. Akkor nagyot romlott az egészségügyi állapotom, kis híján kárt tettem magamban. Hittem benne, hogy ez a kisded játék véget ér. Később már nem súgták, csak tőlem x méterre, néhány percenként a 10 órás munkaidő alatt. Nem hátráltam. Tárgyaltam a céggel, akik engem hibáztattak, miért foglalkozok velük. Nem mentem el még ekkor se. Aztán nem volt elég, hogy a munkahelyen folyamatosan zaklattak, később megbízták a szomszédaimat, hogy míg otthon vagyok, 0/24-ben tovább hallgassam a sértő, engem becsmérlő szavakat. Ilyenkor már egy éve ebben az állapotban éltem és a sok idegesség miatt akaratlan mozgásokat, "tik" - eket produkáltam, amik azóta szerencsére elmúltak. Nagyjából fél éve vettem fel a kesztyűt és a kapcsolatot a rendőrséggel, ezért is költöztem el, hogy legalább otthon nyugtom legyen. Azonnal megtudták hol lakok és a szomszédaimat újra megkérték, valószínűleg anyagi ellenszolgáltatás fejében, hogy tovább zaklassanak. Már tudom kezelni. De ha továbbra is azt hiszik meg tudnak félelmíteni és a mind a mai napig tartó undorító verbális erőszakot csak úgy elfogadom, akkor tévednek. Jövő héten tárgyalok újra a céggel és minden bizonyíték megy majd a rendőrségre. Olyan dolgozó vagyok a mai napig, aki jól beszéli a nyelvet, bevállalt minden szombatot és túlórát és az egyik legrégebbi és legjobb alkalmazottuk vagyok. De soha nem álltam be a sorba és ereszkedtem térdre előttük, soha nem jópofiztam. Csak a munkám miatt akartam elismerést. Több alkalmazottat is illegális módszerekkel tettek tönkre, hogy elmenjenek, náluk elérték a célt, nálam nem.

2022. nov. 13. 21:18
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
85%

A kollégáid mindannyian egy forgatókönyv alapján zaklattak, majd a cég felbérelte a szomszédaidat, sőt, költözés után az új szomszédaidat is, hogy téged bántsanak. Ugye, ezt akartad ebben a szófosásban kifejteni?

Ha így van, erre az állapotra vannak nagyon jó gyógyszerek, nem kell félni tőlük. Be kell őket szedni az előírás szerint és ha meg nem is gyógyulsz, de karban lehet velük tartani ezt az állapotot. A mai, modern gyógyszerek mellett már nem lesz belőled távolba révedő, nyáladzó idióta, emberi életet tudsz élni.

2022. nov. 13. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
96%
Ennyire jó hely, ennyit fizetnek hogy még ezt is elviseled?
2022. nov. 13. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
100%
Hüha nincs neked üldözési mániád úgy véletlenül???
2022. nov. 13. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 Darius- ***** válasza:
100%

Furcsa a beszamolod nekem. Kirugni valakit siman lehet mondvacsinalt okkal. Annyi is elég, hogy nem vagy jo munkaero.

Hogy hallgatod a szomszédokat egész nap, mikor ok masik hazban élnek ? Apartman és athallik és egész nap rolad beszélnek ?

Létezik ilyen , amirol irtal, ha te valami piszkos dolgot tudsz a vallalatrol és ez az oka annak, hogy ki akarnak rugni .

2022. nov. 13. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
59%
Orvos látott már? Erősen skizofrén gyanús vagy
2022. nov. 13. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
100%
A szomszédos részig még egész hihető volt, mert én is jártam már f*s munkahelyen, ahol megtörténik az is, amiről sose hitted, hogy megtörténhet. De onnantól nem hiszem el a sztorit, szerintem fordulj szakemberhez (pszichiáter). Viszont láttam már olyat is, hogy valakit a kollégái zárattak elmegyógyintézetbe, szóval ezt ne várd meg.
2022. nov. 13. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim válasza:
100%
Gang stalking
2022. nov. 14. 04:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
100%

Pszichózis.

Nagyon ismerős, húsz éve estem át rajta. Utólag visszagondolva nem hittem volna, hogy engem érint.

A betegség nem válogat, minden társadalmi rétegben támad.

Nálam még súlyos hallucinációval és depresszióval is járt és öngyilkossági gondolataim voltak.

Komolyan kell venni az ilyet és kezeltetni.

2022. nov. 14. 05:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim válasza:
33%
Nem pszichozis!!És semmi köze a munkahelyhez,sem a szomszédokhoz.Csak annyi,hogy ott is kifejti bomlasztó hatását,mint ahogy az élet minden területén,ami az áldozathoz kapcsolódik.Mindig és mindenhol folytatódni fog.Erősen leplezett,a személy minden tevékenységre kiterjedő,globális bandazaklatás!
2022. nov. 14. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
100%
Az miben nyilvánul meg, hogy a szomszédok zaklatnak?
2022. nov. 15. 03:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!