Az extrovertált emberek mit éreznek egy társaságban?

Én introvertált vagyok, de nem feszengek társaságban, nem izgulok, nem gondolozom rajta különösebben, hogy mit gondolnak rólam és bár a small talkot nem szeretem, nagyon sok téma érdekel és szinte mindenhez hozzá tudok szólni. Nem mindig akarok, de az már az én döntésem :) Ha valaki nyíltan nem kedvel.. na bumm, nem foglalkozom vele. Én se kedvelek mindenkit, lehetetlen küldetés lenne mindenkinek megfelelni, nem is akarok. Ennek semmi köze az intro/extro skálához.

Viszont ha ilyen társas programom van, akkor utána kell pár embermentes nap, hogy újra feltöltsenek az elemek. Munka után is kell néhány óra csend és egyedüllét, kivlve ha olyan napom van amikor senkivel sem kell beszélnem (home office).

#4

Dehogynem. De azért próbálok úgy tűnni, mintha magabiztos lennék. Ahol többen vannak, ott fontosnak tartom, hogy milyen a bemutatkozás és megpróbálok senkit nem kihagyni. Illetve előre elnézést kérek, hogy neveket és arcokat biztosan jó ideig keverni fogom. Egy új munkahely is csak egy megoldandó feladat, olyan helyen, ahol már kerítésen belül vagyok. Szerencsés, ha van lehetőség megfigyelni kicsit, hogy milyen is a társaság, hogyan viselkednek egymással. Az természetes hogy mindenki azt vizslatja, hogy ki az új ember. Sokan, sokféle okból tesszük ezt. Az, hogy ki fognak beszélni a hátad mögött teljesen természetes. Te is én is ezt tesszük, bár ebben is vannak különbségek. Legtöbb ember annyit vár el a kollégájától, hogy ne kelljen helyette dolgozni. És persze mindenki kíváncsi, hogy nem vagy e valaki valakije a cégnél, akivel nem árt vigyázni. Amint beállsz a sorba és teszed a dolgod nem leszel középpontban. A legjobb módja a kibeszélés elkerülésének, ha teszed a dolgod és igyekszel. Nem jó dolog rövid időn belül csatlakozni a klikkek egyikéhez, hogy ne legyél egyedül pl szünetben. Nem kell egyedül dekkolni,csak ha azonnal társaságot választasz egy csapatban, akkor több eséllyel fognak kibeszélni.

Eléggé magamra ismertem #1 válaszában.

Engem mondjuk gimiben eléggé elnyomtak a nagyszájúak és alig tudtam kibontakozni, ami most, egyetem alatt sikerült igazán. Nagyon igénylem mások társaságát, nem szeretek egyedül várni pl. buszra, tanórákra, sokkal jobb érzés a többiekkel lenni, beszélgetni mindenféléről.

Új helyzetekben, új emberek közt eleinte izgultam, de mára már inkább amolyan várakozással teli izgalom van bennem. Ehhez az is hozzájön, hogy kaptam sulin belül egy olyan lehetőséget, ahol egyszerűen muszáj idegenekkel dolgoznom, új emberekkel találkoznom. Ami megint sokat lökött rajtam, szerencsére.

Néha amúgy én is attól tartok, hogy sok vagyok. De arra figyelek, hogy a másik fél/felek ne érezzék faggatásnak, ha többet kérdezek. Vagy tiszteletben tartsam, ha épp nem vágyik a velem való beszélgetésre. Régebben gondot okozott az "oversharing", amikor túl sok infót osztok meg magamról, kicsit időn/ kis ismeretségen belül, ezen már egy ideje próbálok visszább venni.

Ha valaki nem kedvel, próbálom a lehető legkisebbre szorítani a vele való interakciót, anélkül, hogy bunkó, tiszteletlen lennék, vagy feltűnően kerülném.

Szeretek egyedül is időt tölteni, de nekem mégis az az igazi, amikor emberekkel vagyok körbevéve. Nem muszáj okvetlenül végigbeszélni azt az együttöltött időt, de jobb a társaság.