Mit csináljak, hogy az emberi, minden utálatom enyhüljön (Nagyon-nagyon hosszú)?

Szóval egy 20 éves fiú vagyok, és a egyszerűen úgy érzem, hogy senkit se bírok elviselni, utálok mindent és mindenkit. Az ok pedig az, hogy szüleimmel beszéltem és azt mondták, hogy kicsit önállóbbnak kéne lennem, főleg az miatt mert Pesten volt az Educatio-s szakkiállítás, és én nem akartam egyedül menni. A nővérem volt előtérbe helyezve, mert ő már majdnem 1 évet ott dolgozott Pesten, szóval jobban tudott volna tájékozódni, mint én. Hát kifogásai miatt nem sikerült oda mennem, és az miatt is válthatta ki a lecseszést. Én életembe nem voltam Pesten magam, és attól félek, hogy mondjuk eltévesztem a járatot, vagy nem fogok tudni hazajutni, és ez nagy félelem számomra, mert akkor ott nem fogok tudni mit csinálni. A másik meg a hasonlítgatás. Apám külföldön dolgozik, és gondolom lát meg hall velem egykorú diákokat, hogy mit csinálnak stb. és azt mondja, hogy már ezt meg ezt kéne tudnom, és ez olyan sz@rul esik amúgy, mert egyszerűen egyikünk se egyforma, én nem érzem magam elég érettnek, meg én sokkalta később érek szerintem, mint a többi srác, bár ez csak kifogás lehet. Hát egyszerűen amit felsorolt, lehet, hogy még nem éreztem szükségét neki, mert ha rá lennék kényszerítve akkor talán így lenne velem is. A másik meg a nővérem, azt utálom, hogy ha valamit nem tudok, akkor azt mondja, hogy ,,Melyik bolygón élsz?" meg így lehet, hogy semmi köze de introvertált vagyok, és azt is szokta mondani, hogy ,,Többet kéne kommunikálnom". Semmi jelentősége nincs a másodiknak amit mond, mert valaki mond egy számomra ismeretlen szót még nem leszek okosabb, mert nem értem, a másik meg, hogy várja el tőlem, hogy ha valamit meg is kérdezek akkor ezt mondja nekem. Elmegy a kedvem az egész "kommunikáció"-tól. Egy példa: Nem tudtam mi a Casco biztosítás (amit most már tudok) és megkérdeztem tőle, mert társasjátékoztunk (Gazdálkodj okosan), és ezt mondta, hogy talán ,,Őskorban élsz?". Azt el mondom, hogy ő se a legélesebb kés a fiókba, sokszor nagyon szeret okoskodni, nagy az egója, de nem tudom mire fel mert úgy komolyabb teljesítményt nem ért el az életben. Az, hogy Pesten volt az úgy, hogy barátnőjével, és megmutatott pár dolgot, bár nekem azt mondta, hogy "Mire mentem vele?". Ilyen hülye kifogásokkal jön nekem. Hát sokra megy vele valaki aki segíti megismertetni vele a környéket. Mindegy...

Őszintén nekem mindig is gondom volt az értelmiségemmel, meg az önbizalmammal, önértékelésemmel, de a értelmiségem hiányát általánosba fedeztem fel,(szerintem fele ennyi eszem se volt mint most) és a Honfoglaló játékot játszottuk egyik ismerősömmel aki jóval fiatalabb volt, mint én és az volt a kérdés, hogy egy zöldségnek miét fogyasztjuk? Én azt jelöltem, hogy a levelét, ami nem volt jó, és az ellenfél a chat-be írta, hogy "Te edd a levelét akkor xdd" vagy ilyesmi volt, és a ismerősöm azt mondta semmi baj, de lehet, hogy vigasztalni akart. A másik meg ráírtam egy lányra (azóta nem írok ismeretlenekre) és írkáltunk egymással, miközbe én mutattam egy rajzomat (mert akkor még azért jobban benne voltam, nem voltak mesterművek de elég jó volt hozzám képest) és azt mondta sz@r. Nyilván megsértődtem, és bocsánatot is kért, utána valami olyat is írtam, hogy "Én nem jártam művészi iskolába" vagy nem tudom pontosan már, és utána kicsit hát eléggé rosszul végződött. Eléggé nagy probléma számomra, hogy nem gondolom át mit mondok, és utána nagy baromság a vége... Azt mondta rám, hogy "de mekkora egy lúzer vagy", vagy valami ilyesmi.

Nővéremmel beszéltem arról, hogy nem szeretek úgy beszélni, hogy nem gondolom át dolgokat, de ő azt mondta talán, hogy nem baj az ha hülyeséget mondok, ami persze nem így van. Legalábbis szerintem.

Én egyszerűen nem tudom kezelni nagyon az impulzusokat, mert hiába mondta már valaki, hogy "Fogd be és gondold át" de ez nekem nem így megy.

Szóval ott tartok, hogy semmi jót nem tudok felfedezni magamban. Önbizalomhiányos, megfelelési kényszer, és még feltűnési viszketegség amihez persze örülnék ha valaki adna tanácsot mert ez is tönkre teszi az életem, mert ha mondjuk kitakarítom a szobát utána elküldöm szülőknek aki jajj de boldogok és, hogy milyen ügyes vagyok hozzáállást szeretnék hallani. Erről le szeretnék szokni, mert volt olyan, hogy a többiek hatására belevertem a fejemet a padba (suliba persze) mert akkor még az volt, hogy nagyon akartam, hogy elfogadjanak illetve befogadjanak. Persze ezt nem felejtették el, még azt se, hogy megszégyenítettem magam egy tánccal, amit persze felhozott a haverjainak.

Segítséget kérnék! Ez miatt is utálom magam, mást mindenkit is, mert ezek olyak amik bennem vannak, és pl a átgondolatlan kommunikációt ma is folytattam ami miatt nagyon ideges lettem magamra, és bemutattam minden olyan embernek akit ilyen gondtalannak láttam , (persze háta mögött) meg azoknak az osztálytársamnak akit nem bírok (persze van több is) annak gondolatba mondtam, hogy kapjon rákot mert cigizett.

A másik amit elfelejtettem említeni, hogy úgy érzem, hogy mindenki okosabb nálam, osztályba is, és ez nagyon szar érzéssel tölt el. Amikor hülyeséget mondok, akkor magamba le debilezem és le hülyézem magamat. A haverjaim mondják, hogy minden embert túl tökéletesen látok magamhoz képest (szánalmas mi, hogy a pszichikai problémáimat haveroknak mondom, mert úgy érzem megértenek). Lehet, hogy lenéznek engem, illetve nem nagyon tisztelnek, hiszen én vagyok az idősebb is, és mégis nekem rengeteget tudtak segíteni, mint én nekik. A másik kínos, hogy nem tudtam még elsőbe, (mert a biológia teljesen kiment a fejemből) hogy a gyermek nem a anya hasából hanem a vaginájából jön ki ami persze kitágul. Nyilván ők jobb helyzetek voltak mert ha más hallotta volna vagy elmondták volna nekik akkor lehet, hogy ezzel is szekáltak volna.

Szóval ennyi! Köszönöm ha eddig eddig végig olvastad, és szakítottál időt rá, hogy próbálj segíteni, aki persze ezt nem tette vagy nem szeretne segíteni annak további szép napot!