Felnőtt, családi életforma egyes embereknek unalmas, és olyan módon szeretnek élni ahogy mondjuk 20-as éveiben?

Jelen. És igen, én imádok úgy élni, mint egyetemistaként, annyi a különbség, hogy most már egyedül bérlem a kecót, nem osztozok x számú lakótárssal, azaz nem kell alkalmazkodni senkihez (csak alapvető szociális normákat betartani).

Ugyanúgy eljárok szórakozni, és ha munkanap előtti nap hívnak valahová, akkor sem mondok nemet. Szerencsére nagy, kiterjedt baráti kört építettem az évek során, szóval csak akkor vagyok egyedül, ha én akarok egyedül lenni - és ez gyakran előfordul, többek közt ezért nem szeretnék sem párkapcsolatot, sem gyerekeket, mert nem szeretném feladni azt, hogy üres lakásba jövök haza, ahol minden pontosan úgy van, ahogy hagytam, és senki sem zargat. És akkor hívok vendéget, amikor épp kedvem szottyan.

Őszintén nem érdekel, ha valaki emiatt kritizál, mert többnyire olyanok teszik, akiknek az életvitelét meg én tartom szánalmasnak, és sajnálom magamban amiatt, hogy neki kölyköket kell ellátnia, meg a párjához igazodni. Ezt már elengedtem, két külön világ vagyunk, ezek az emberek és én, sosem fogjuk megérteni egymás nézőpontjait, ez olyan, mint hogy van, aki a hűvös időt szereti, és a melegben kikészül, és van, aki állandóan fázik és a nyarat várja, a két tábor egyszerűen nem érti meg egymást. Ők szerencsétlennek és boldogtalannak hisznek engem, én meg annak hiszem őket, mert annyira különbözünk, hogy bele se tudjuk élni magunkat a másik nézőpontjába.