Mit kezdjek magammal? (Hosszú)

Szerintem eléggé későn érő típus vagyok. Mindjárt 21 vagyok, és bár egyik haverom szerint az évek alatt (szakgimnázium) annyit fejlődtem szerinte, hogy nyitottabb vagyok mások véleményére. Hát amikor a helyzeteket nézem akkor hát nem ezt látom, hanem az, hogy próbálom az igazamat bizonyítani mindig, nem tudok olyan lenni, hogy nem szólok semmit, hiába tudom, hogy igazam van.

Utálom azt is, hogy mindig később jönnek eszembe az érvek, amiket mondhattam volna az illetőnek, csak el voltam foglalva a bizonyításommal.

Most mondjuk nővéremnek szóltam, hogy jó lenne ha a saját töltőjét használná már, mert vett magának, és (neki az emeleten van a szobája) a töltőjéért menne, mint, hogy mindig az én töltőmet használná. Mondta, hogy nem legyek már fösvény, meg, hogy ha jót csinálsz másnak azt visszakapod. Ilyen baromságokat magyaráz, tisztába vagyok azzal, de mindig szívességet kér, én egyszer se kérek, mert nem szeretek másoktól függeni, és akkor kérek max szívességet ha nem tudok egyedül megoldani. Nem egyszer kérte el a töltőmet, mondja "nincs kedvem felmenni a töltőért", meg ilyen, de akkor nem az én jószívűségemet használja ki?

Szeret nekem magyarázni, de ha én mondok olyat ami neki nem tetszik akkor már ordít. Utálom egyszerűen. Meg, hogy "azt se tudod mi fán terem". Na ez meg idegeimre megy, mert csak 23 éves, nem beszéljen nekem úgy mintha nem tudom mit megélt volna, ráadásul úgy, hogy még mindig a szüleim tartják el őt, mert válogat a munkákba, pedig nincs olyan végzettsége se, se egy középfokú nyelvvizsgája. (Tudom, hogy ez most nem rólam szólt, de egyszerűen nem tudom, hogy kiadni magamból.)

A másik meg, hogy egyszerűen olyan vagyok, hogy ha valakivel vitázok, nem bírom magamban tartani, muszáj szüleimnek vagy valakinek elmondanom.

Sokszor ám leégtem mások előtt szerintem, mert amikor Lengyelbe külföldön voltam az Erasmus-on, és volt egy srác aki számomra viszonylag komolyabb volt, érettebb, szerintem megnehezítettem a napjaid. Lehet irigy voltam rá. PL. Múltkor amikor mentünk a buszhoz, mondta, hogy megyünk majd, én mondtam, hogy én nem értek egyet (mert számomra a buszhoz előbb kell menni, mert nálunk legalábbis volt ami előbb, volt ami később jött). Azt mondta oké, de amúgy végül igaza volt, viszont azt tisztelem, hogy nem akarta bizonyítani az igazát mint én, bár nem izgat mit gondol rólam.

Voltam biciklitúrán is, 1-2 nap nem nagyon voltam beszédes a többiekkel, mert hát nem mertem megszólalni, idegenekkel nekem nehéz dolgom van. Utána hát jobban megnyíltam, de hátnem nagyon jött be nekik a személyiségem, az bántott is, úgy éreztem velem van a gond, de így most úgy vagyok vele, hogy nem kell megfelelnem se nekik, nem izgat.

Lehet, hogy most olyan mentalitásom van, hogy nem nagyon érdekel más, de számomra nem olyan gond. Nem az, hogy nem próbálok kijönni másokkal, régebben próbáltam jobban megfelelni másoknak, de hát igazából azzal csak magamnak ártok. Meg amúgy érdekelnek dolgok, csak más érdeklődési köröm van, mint egyeseknek, ez inkább általánosba jött elő, egy lány haverom mondta, hogy engem semmi se érdekel, most már tudom, hogy nincs igaza.

Én szoftverfejlesztőként tanulok, de hát nem nagyon megy, és nem nagyon érdekel. Késő tudtam meg, hogy nem érdekel és hát valahogy meglett az érettségi. Mondta, hogy akkor is utána kell néznem az informatikának ha nem érdekel, hát értem mire gondol, de teljesen hát nem tudok vele egyetérteni, hiába, hogy tudat alatt én is kb ezt csináltam volna néha. Szokja mondani, hogy nem mindenki dolgozza azt amit szeretne, de magából indul ki, mert ő cseszte el, de most nálam igazából most megtanulom azt amit követelnek, de mondjuk ha egyetemre bekerülök, akkor nagyjából azt tanulom amit szeretnék, és akkor nyilván azt megfogom tanulni amit nem kérnek tőlem, mert lehet, hogy szükségem lesz a munkámhoz.

Nyilván egyetértettem vele ebbe, mert igaza volt, de teljesen egyetérteni nem tudnák vele.

Nem bírom elviselni néha a környezetemet, az is meglehet, hogy ők se engem. Egyszerűen akik hozzám közel állnak hozzám nem szeretek rosszba lenni, és hát néha szükségtelenül is igazat adok nekik, amiről le akarok szokni, mint akár apámnak, vagy havernak. Haverom azt mondta, hogy nem hagyjam, hogy mások irányítják az életemet, hanem vegyem kezembe az irányítást, de hát mondtam neki, hogy bízok apámban, tudom, hogy jót akar (ez ellentmondás tudom), de nem tetszett neki, és azt mondta "édes f@szom", de kitörölte az üzenetet és ment aludni. Megtanultam leszarni az ő véleményét, amennyire tudom. Apámmal ez nem megy, mert hát tudom, hogy többet megélt mint én, és, hogy a legjobbat akarja, és hát nem tudom mitévő legyek.

Segítsetek kérlek. :(

20 F