Történt már veletek olyan életetek során , hogy valakit nagyon megkedveltetek és szerettétek volna megölelni ? Semmi más, nem volt szexuális fantáziálás az illetővel kapcsolatban , inkább hálát, szeretetet és tisztelet éreztetek ?Ez normális dolog ?

Ohh, igen én is találkozok ilyen emberekkel. Magam sem tudom megmagyarázni miért, de nagyon megkedvelem őket! Semmi szexuális vágy, csak egyszerű szeretet a másik iránt.

Nem tudom mitől lehet, én is kíváncsi lennék rá.

Szerintem ez abszolút normális dolog, az ember eredendően társas lény, kell az egészségünkhöz a testi érintés, és nem szükséges, hogy ez mindig szexuális indíttatású legyen, sőt.

Én mondjuk olyan baráti körben töltöttem az elmúlt 7 évemet, ahol a köszönés és az elköszönés is mindig ölelés társaságában történik, ha új embereket ismerek meg, velük is viszonylag gyorsan eljön az a pont, hogy rákérdezek, hogy köszönhetünk-e öleléssel, úgyhogy nekem ez nagyon természetesen jön. Másoknak, mint ahogy neked is, az ölelés lehet, hogy ritkább és intimebb jelentésű dolog, ezért érzed ennyire furcsának az igényedet rá. De hidd el, ez normális, ha közös a szimpátia, akkor kérdezz rá nyugodtan, hogy adhatsz-e az illetőnek egy ölelést :)

Hát volt egy olyan eset, ahol én ilyen bújósabb, ölelkezősebb voltam egy velem egyneművel. Nem vonzódtam hozzá, csak ő olyan volt nekem mint egy testvér.

Ő nem úgy értelmezte a kapcsolatunkat, ahogy én, ezért neki ez a közeledés felőlem furcsa volt. Egyszer beszélgetett velem és elmondta, hogy tisztázni szeretné most, hogy ő nem szerelmes belém. Az volt a legcikibb beszélgetésem vele.

Utána egy kicsit el is távolodott tőlem a testi kontaktust illetően, nem volt nagyon ölelkezős, ha olyan helyre mentünk, ahol egy ágy volt, akkor mást hívott, hogy aludjon velem és én a másik szobában aludjak, stb.

Szerintem normális dolog, illetve velem is volt már ilyen, nem is egyszer. Semmi plusz, mögöttes szándék nem volt benne(m) egyik alkalommal sem, csupán felnéztem az illetőre, vagy épp hálát éreztem, de arra is akadt példa, hogy olyan kisugárzása volt, hogy ismeretlenül is legszívesebben odamentem volna hozzá, és átöleltem volna.

Az utolsóra példa amúgy az egyik takarítónéni az egyetemen (nyugdíjas néni). Minden ott dolgozónak szokásom köszönni, és ő mindig olyan aranyosan szokta viszonozni, illetve van egy nagyon pozitív kisugárzása is, amivel eltér a többi munkatársától. (ez nem leszólás volt, mert nagyon rendes emberek dolgoznak ott)

A másik pedig, hogy gimi elején olyan osztály jött össze, ahol a barátok (még a felületesebbek is) öleléssel üdvözölték egymást találkozásokkor, és elköszönésekkor is. Egy ponton meg rám is átragadt ez, szóval a mai napig akadnak olyan barátok, ismerősök az életemben, akikkel ez nálunk a(z el)köszönés része, és konkrétan automatikusan jön már.