Szoktatok sírni ? Szoktátok magatokat elveszettnek érezni ? Hogy hiába dolgoztok, nincs értelme semminek ? Szoktátok magatokat csúnyának érezni , vagy hogy fáradtak vagytok és semmi sem sikerül ?

Nem dolgozom, megint kirugtak, pedig baratságos vagyok és igyekszem jól csinálni a munkámat. De hát a szarkavarók mindig győznek.

Gyerek van, egyetlen jó dolog az életemben. De most kint dolgozik külföldön. Egyedül lakok, párom nincs.

Ha van munkám, olyankor hulla fáradt vagyok, még sincs elég pénz. Meg idő sem semmire. Ha nincs meló, még kevesebb pénz van.

Nem lehet találni egy megbízható, normális melót, sem társat, megint nem jutok el külföldre nyaralni és valószínűleg szép sem vagyok.

Hát ez van.

"egy normális munkahelyet , valamit , amièrt érdemes küzdeni"

Mindennapi és nyári pihenésre, élményekre szükséged van, add meg magadnak.

Keress jó munkahelyet.

Nagyon ritkán sírok, ahhoz, hogy ez megtörténjen, vagy valami nagyon borzasztónak "kell" történnie, vagy hevesebb negatív érzelem váltja ki (általában magány, durva igazságtalanság érzése), vagy épp, ha valamit régóta elnyomok magamban.

Bár már egy ideje tényleg nem jön össze, pedig szinte érzem, hogy jót tenne, és kicsit megkönnyebbülnék.

Ellenben szinte állandóan jelen van az elveszettség érzete. Jövő ilyenkor, ha minden jól megy, már meglesz az alapszakos diplomám, viszont hiába vannak céljaim, mégis totál egyedül és elveszettnek érzem magam. Van bennem egy kisebb (=elég nagy) kapunyitási pánik is.

Lelki fáradtság is pipa; az idei évben alig sikerült valami úgy, ahogy szerettem volna, gördülékenyen konkrétan semmi sem ment, az elmúlt két hónap pedig kiváltképp stresszes volt. Amihez rekordmennyiségű itthoni veszekedés is társult, és nem kicsit érzem magam fáradtnak.