Miért néznek rám úgy mint egy idegenre, amikor ezt válaszolom, hogy miért nem dolgozom vagy hogy miért tervezem magam megölni?

Mindig amikor haverokkal találkozom és megkérdezik, hogy miért nem találtam még munkát vagy amikor rokonok faggatnak, hogy mikor tervezem végre munkát találni akkor mindig ez a válaszom:

"Alig, hogy megszülettél máris minden nap bölcsőde, aztán minden nap korán reggeltől óvodába kell menni, aztán sose alszol rendesen, mert minden nap hajnalban iskolába kell menned, ahol 99,99%-ban olyanokat erőszakolnak rád, amit soha az életben semmire sem fogsz használni és 2 hét múlva amúgy is elfelejted. Az estéidre minden tantárgyból házifeladat, nehogy legyen egy kis gyerekkorod. A szünetekre is teleraknak iskolai feladatokkal, nehogy legyen egy szabad napod, amikor azt csinálhatod, amit szeretnél. A szüleid elvárják, hogy hálás legyél nekik azért, amiért általuk ebbe belekerülhettél és rossz gyerek vagy, ha még el sem játszod nekik, hogy hálás vagy ezért. Napi szinten igazságtalanságokat szenvedsz el az iskolában. El kell viselned a kontraszelektált, hatalmukkal visszaélő tanárokat, akik megaláznak és megszégyenítenek és ráderőltetik, hogy tettesd, hogy tiszteled őket. Már ekkora hazugságra és megfelelésre kondicionálnak.

Aztán vagy munkanélküliként tengődsz és nincs pénzed, hogy bármit is csinálj, amit szeretnél vagy 99%, hogy olyan munkát csinálsz, amit valójában utálsz, max. idővel megpróbálod meggyőzni magad, hogy te ezt szereted, hiszen úgyse tehetsz mást. Hajnalban kelsz, sosem alszol rendesen, nap közben olyanokra költöd a pénzed egyötödét (energiaital, kávék, csokik, túró rudik, szükségtelen tárgyak, amiknek egy hétig örülsz, aztán megszokod), amikkel kicsit elviselhetőbbé teszed a napodat. Közben azt sulykolják beléd, hogy aki ezt nem akarja csinálni, aki ki akar ebből maradni, az hitvány és semmirekellő.

A rokonaiddal és a munkatársaiddal el kell játszanod, hogy ők a barátaid is egyben. Mindenhol a médiában azt hallod, hogy "a karrier így, meg a karrier úgy", pedig az emberek 98%-ának nem karrierje van, hanem egyszerűen csak munkahelye. A hímneműeknek is ugyanúgy. Ha hazamész már túl fáradt vagy ahhoz, hogy bármibe is belekezdj, amit szeretsz, mert holnap újra menni kell dolgozni, amit utálsz. Hiába ámítod magad azzal, hogy te ezt szereted, valójában ez csak megfelelés, amit elvárnak, meg úgysincs más választásod és ha milliárdokat nyernél a lottón, akkor azonnal felmondanál. Idővel benneragadsz egy rossz párkapcsolatban. Inkább csak elviseled már, de nem lépsz ki, mert nincs másik lakás, túl sok közös tulajdon van, magyarázkodni kéne az ismerősöknek, meg amúgy is elment az idő, már nem vagy elég piacképes. Ha nem akarsz gyereket, mert nem akarsz mást is belekényszeríteni abba, hogy mindezt végigszenvedje, akkor hazaáruló vagy és neked minden a legdrágább lesz, semmi kedvezményt nem kaphatsz semmire.

Mennek a napok, hetek, hónapok, évek, évtizedek, hogy észre sem veszed. Mindig a következő napra kell koncentrálni, különben baj lesz. Arra, hogy fel tudj kelni, hogy odaérj, hogy befejezd, aztán kezd a következőt. Nincs pénzed félretenni. Megöregszel, leromlott a lakásod, mert nem tudtál rá költeni, de már nem érdekel, arra a kis időre, már kibírja. Szegényen éled az öregek unalmas életét. Megint csak az a cél, hogy megéljél, kijöjjél valahogy. Lenézed a fiatalokat, mert úgy látszik(csak látszik), hogy nekik könnyebb és azzal ámítod magadat, hogy te erkölcsileg magasabb szinten vagy. Testednek egyre több baja van, amit nem tudsz már megoldani. Ha szerencséd van, hirtelen halsz meg, ha nem, akkor hosszú fájdalmak közepette, bepelenkázva, mert a többiek nem engedik, hogy fájdalommentesen elaludjál, mert szerintük ők azt jobban tudják, mi a helyes"

Tehát lényegében aktívan keresem a kiutat a világból és nem a világba beleintegrálódást akarom. Ilyenkor mindig úgy néznek rám, mintha idegen lennék. Miért? Bocsi, de én ilyen világban nem akarok élni.