Fel lehet ezt dolgozni valami módon?
Egy nemrég kiírt kérdés kapcsán merült fel bennem.
Mindennap együtt élek egy borzalmasan nagy buntudattal, amivel kapcsolatban bárki bármit mond, magamat fogom hibáztatni.
Engem a nagyszüleim neveltek fel, amikor a nagymamám meghalt, rosszul lett reggel és kihivtuk a mentőket, illetve a nagynenemet.
Megvizsgálták, majd mondták,hogy beviszik a korhazba. Nagyon félt a nagymamám, egyfolytában a nagynenemet szolongatta. Kimentek a mentőautóhoz, én az ablakból néztem őket. A nagynéném mutatta nekem, hogy megy velük, erre én pedig a fejemet raztam, hogy ne.
Nem tudom miért, 12 éves voltam, simán maradhattam volna már egyedül otthon.
Elmentünk venni pár dolgot a mamának a boltba, aztán mentünk a kórházba, gondoltuk már rég ott vannak, mert 15 perc autóval az út.
De sehol nem voltak. Órákig csak vártunk, telefonaltunk, mire kiderült, hogy meghalt a mentőben. A nagymamám , aki feláldozta értem a nyugodt nyugdíjas éveit, miattam vadidegenek között , megrémülve kellett, hogy meghaljon. Erre egyszerűen nincs bocsánat. Ráadásul egy átokfajzat gyerek voltam, nagyban hozzájárultam, hogy nem volt jó a szíve. Anyám férje ki is mondta akkoriban, hogy sírba tettem a nagyanyámat, senki nem ellenkezett.
Mindez 18 éve történt, de akárhogy is gondolkodom, nincs semmi , ami felmenthetne. De igazából nem is erdemelnem meg. Sokat gondolkodom mit mondanék még utoljára a mamának, és rájöttem, hogy a bocsánatát nem kérném, mert erre nincs, csak tudatnam vele mennyire szeretem és hálás vagyok neki.
Ti hogy tudtok hasonló buntudattal együtt élni?
válasza: válasza: válasza:"Anyám férje ki is mondta akkoriban, hogy sírba tettem a nagyanyámat, senki nem ellenkezett."
Anyádnak is mondhatta volna, hogy "ő a te gyereked, neked kéne felnevelned, nem a nagyszüleinek".
A nagynénéd felnőtt emberként pedig maga döntött úgy, hogy nem ül be a mentőautóba. Ne képzeld azt, hogy a 12 éves unokahúga (vagy -öccse) kérése írta felül azt, amit ő akart.
És tudod miért voltál te átokfajzat? Azért, mert a kisgyerekkorod zűrös volt. Erről a legkevésbé te tehetsz (igaz, nem is a nagyszüleid, akik magukhoz vettek).
válasza:12 voltál, semmi nem a te hibád.
Ezennel felmentelek kérdező. :)
válasza: válasza:Jó nagy hülyék voltak a felnőttek körülötted, hogy egy ilyet bűntudatot elültettek benned, miközben a gyerekek maguktól is hajlamosak az ilyen önvádra. Az biztos, hogy nem könnyű egy gyerekkorban beépült zsigeri gondolatot, érzést megváltoztatni.
A pszihologus lehet hogy túlzás, de egy gyásztanácsadásra elmehetnél, mert ez talán a leggyakoribb fájdalmas érzése a hozzátartozoknak, hogy lelkiismeretfurdalásuk van azért, mert valamit tettek, mondtak, gondoltak, vagy nem tettek, nem mondtak, a szerettük halálakor.
Esetleg gondolhatsz arra, hátha változtat a gondolkodásodon, hogy tegyük fel a legrosszabb esetet, hogy nagymamádnak tényleg szüksége lett volna a jelenlétetekre. De az egészen biztosan kijelenthető, hogy ilyen évtizedekig tartó nyomasztó érzést, lelkismeretfurdalást semmilyen körülmények között nem akarna neked. Tehát ha képes lenne még egy utolsot gondolni, kivánni, akkor azt akarná, hogy engedd el ezt a kegyetlen, megnyomorító érzést, szóval nyugodtan elengedheted.
válasza:Fogadd meg a tanácsokat, keress egy jó szakembert. Azért fontos a szakember, mert kívülről látja a problémát és megtanulta, milyen megoldásokat javasoljon rá hozzád igazodva.
Igaza van a többieknek. Gyerek voltál, semmilyen felelősség nem terhel téged. A gyászhoz kapcsolódó bűntudat normális, de fel kell oldani, mert életed végéig veled maradhat, és nagyon sok mindent befolyásol.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!