Felnőttkort van aki nem szereti, és visszavágyik fiatal korába?

A munka és megélhetés mindenképp jobb volt a gyerekkor, nem kellett magamnak előteremteni a feltételeket. Igaz a szüleim is nehezen tudták, szóval ekég szegények voltunk/vagyunk is.

De amúgy én utáltam a dedós osztályaimat az iskolában, szóval amiatt nem mennék vissza, hogy újra közéjük kerüljek,

Érdekes ez a kérdés! Én 29/n vagyok, és idén leszek 30.

Huszonévesen teljesen màs még minden. Nekem úgy hozta az élet, mivel szegényebb csalàdból szàrmazom, hogy először dolgoznom kellett ahhoz, hogy egyetemet végezzek. A huszas éveim elején rengeteg energiàm volt, felvàltva dolgoztam rengeteget, fizikai munkàkat, fàradhatatlanul, és simàn végigbuliztam éjszakàkat, még úgy is, hogy tudtam, hogy aludni van 2-3óràm, mert reggel mennem kell munkàba. Nagyon sok olyan dolgot csinàltam, amire vagy nem vagyok büszke, vagy pedig mai fejjel már óva inteném tőle magam. Ez a rengeteg energia hiànyzik, hogy szinte sohasem fàradok el, és a féktelenség, és az, hogy egyedül önmagamért tartozok felelősséggel, aminek akkor nem nagyon ismertem a fogalmàt. Valahogy ezerszer jobban meg tudtam élni a magassàgokat és a mélységeket, a fàjdalmat, a szerelmet, a boldogsàgot. Lehet, hogy furcsàn hangzik, de intenzívebb volt minden élmény, most meg màr mintha kissé kiégtem volna. Valahogy a mosàshoz tudnàm hasonlítani, hogy amikor egy új ruhàt kimosol, még szép fényes, de szàzadjàra màr elfakul.

De hogy valami jót is mondjak. 30éves koromra màr van egy kiforrott személyiségem, valamennyi egzisztenciàm, màr tudom, mit akarok az élettől. Azoktól az emberektől, szituàcióktól màr nem félek, amiktől pàr éve még remegett a làbam. Most màr nem àlmodozok, hanem tervezek, két làbbal àllok a földön, és meg is valósítom, amit akarok. Most van egy olyan fizetésem, ami lehetővé teszi a szàmomra, hogy utazgassak, màr nem kell tanulni az iskolàban, vizsgàkra jàrni, van időm elolvasni egy könyvet, mert nagyon szeretek olvasni példàul.

Viszont azt gondolom, hogy ehhez nagyon sok idő kell, mire valakinek kialakul egy stabilnak mondható személyisége, élete. Vannak olyan ismerőseim, akik ugyanott tartanak, mint x éve, de ennek nyilvàn ezer oka lehet, mert mindenkinek màsok a körülményei, màsok a vàgyai, szerintem olyanok is vannak, akiknek szinte nincsenek is.

Én azt érzem, nyitott voltam mindig, és most is az vagyok. Nagyon sok embert és sorsot megismertem, és velem is rengeteg dolog történt. Remélem, mindig tudok kívàncsi lenni màsokra és az új dolgokra, mindig lesznek majd terveim, és mindig lesz energiàm megvalósítani őket. Szeretném hinni, hogy nem korfüggő a boldogsàg. :)

Én is, pedig nemrég csöppentem a felnőttek világába.

Sokkal, de sokkal jobban kellett volna értékelnem a gondtalan, önfeledt gyerekkort, ahol a dolgozatok, felelések jelentették a legnagyobb kihívást/feladatot/gondot. Akkor több és állandóbb ember vett körül, minden olyan kis biztos volt. Picivel múltam 20, de még mindig keresem önmagam, elveszettség érzet is pipa, de közben próbálgatom is magam, csak hiányzik, hogy jobban tartozhassak valahova. Mint például egy osztályközösségbe.