Miér nem zavar ha szomorú vagyok? (bővebben lent)

Nálam is ez a helyzet.Ráadásul,ha valami jó dolog történik velem akkor is leginkább szomorú akarok lenni.

Csakhogy én a vidám társaságban sem tudok egy cseppet sem vigyorogni,mosolyogni.Sokan mondogatják,hogy ez az oka az az oka,de nem is ismernek.És útálom,hogy fejtegetnek és azt is,hogy én és az életem is hibás.De legalább ez szomorúvá tesz,nem tudom,hogy miért gondolkozok így.

Nálam és nálad sem lehet szerintem ezt megfejteni.Én egy komoly pszihológia tesztet kellett kitőltenem és még várom az eredményt.Ha gondolod megpróbálok egy ilyen kérdőívet keresni és feladni.

"jó nekem szomorúan"

"próbálom direkt fokozni (szomorú számok, filmek)"

Biztos szomorú vagy? A szomorúsághoz - úgy gondolom - általában valamilyen végleges veszteség társul (pontosabban az előzi meg). Ha pl. hirtelen oda lenne az a kényelem, ami körülvesz, és azon belül ami lehetőséget ad arra, hogy zenét hallgass, meg filmet nézz, pl. hirtelen az utcán találnád magad a hajléktalanok világában, no, az volna szomorú. Hamar kiderülne:

valódi barátok nemigen vannak

szórakozás sincs

nemhogy fokozni, de mindennel csökkenteni szeretnéd.

Unatkozol inkább és egy szomorkodós-önsajnálós korszakot élsz meg. Nincs azzal gond, sőt hasznos lehet, ha helyes következtetésekre jut az adott egyén az értékek (értékrend) újra felállításával.

Aki öngyilkos akar lenni, az utólag erről nem számol már be. Azok iszonyatosan bátor és határozott emberek, akik valóban akarnak, mert biztosra mennek, nem engedik meg a lehetőséget közben, hogy kihátráljanak.

Probléma? Inkább azzal a világgal van, amibe csöppentünk, ahol semmi sem az, aminek látszik, tele van hazug szabállyal, ami pl. folyamatosan érdemeket követel, de aztán nem érdem, hanem ismeretség szerint jutalmaz. Gondolom, hogy erre nyílik a szemed.

A problémád nem a hangulat, hanem "kifelé ezeket sosem mutatom": nem társas lényként viselkedsz, hanem befordulsz, és lesz egy nagyon gazdag gondolatbeli világod, és lesz egy nagyon szegény, magára szorítkozó külső világod. Ez pedig, ha nem változtatsz, beleivódik később a társas életedbe is, nem leszel esetleg képes akkor sem beszélni a gondjaidról, vagy azokról amik zavarnak, hanem mennek a szőnyeg alá, és onnan rombolják le lassan az adott kapcsolatot. Ne menekülj el az érzéseid kifejezésétől, mert egyrészt úgy megismered, kik fogadnak el, másrészt őszintén élhetsz, nem a hazug (pl. nincs semmi baj - pedig van, csak nem mondjuk ki, mert az a "politikailag" korrekt) világban.