Prostituált vagyok. Gyűlölöm magam, és nem tudom mihez kezdjek. Hogy lábaljak ki ebből az érzésből?

18 éves lány vagyok.Tavaly nyáron elkezdtem dolgozni egy drogéria láncnál,mint pénztáros.Szerettem,ugyan kicsit megterhelő volt de határozottan túlélhető.Keményen dolgoztam,látástól vakulásig 55.000 volt a maximum amit ki tudtam hozni.Azért dolgoztam,mert az anyagi helyzetünk kilátástalan volt,a szüleim fizetése elment a hitelekre és a rezsi felére,alig volt mit ennünk,a kevésbé fontos számlákat (TV,internet) már nem tudtuk fizetni.Azt akartam hogy legalább ez helyre billenjen,segíteni akartam a családomnak.Ez nagyjából sikerült,büszke voltam magamra.Aztán jött a suli.Reggel 6-kor kelés,2-ig suli utána 8-ig munka,éjfélig tanulás minden áldott nap.Nem bírtam,belebetegedtem,az átlagom súlyosan leromlott.Abba kellett hagynom a munkát,és megint lecsúsztunk.Májusban újra akartam kezdeni a melót,de aztán olvastam ezekről a "diáklány támogatót keres" hirdetésekről.Feladtam egyet.Végül nem igazán úgy alakult ahogy gondoltam.Egy közvetítéssel foglalkozó hölgyhöz kerültem,ahol a régebbi havi fizetésemet pár óra alatt tudtam megszerezni.Ki tudtam venni egy olyan lakást amilyenben mindig is élni akartam,a ruháim,a sminkjeim,az ékszereim,a kütyüim minden olyan amit eddig csak irigykedve néztem,minden tökéletes.Kivéve egy valami.Meg szoktam kérdezni magamtól: Mennyire kell ahhoz undorodnom magamtól hogy gyűlöletből vessek véget az életemnek?Úgy érzem egy tükör voltam eddig,keret nélkül,csillogás nélkül,de egyben voltam,és ép voltam.Most viszont egy törött használhatatlan tükör vagyok egy csicsás aranykeretben,és ezt én tettem magammal.Undorodok attól amit teszek,kétségbe vagyok esve és nem tudom mit tegyek.Nem akarom elveszíteni a luxus életet de nem vagyok benne biztos,hogy ezt egyáltalán életnek nevezhetem.