Szerethetünk valakit annyira, hogy a saját boldogságunk elé helyezzük az Övét?

Igen. Mindkét párommal így voltam.

Kezdve a legapróbb dolgoktól, hogy a nagyobb szelet pizzát adod a másiknak, egy drágább dolgot neki veszel meg, adsz, ahelyett, hogy megtartanád. Egészen addig, hogy gondolkodás nélkül ugrassz a párod és a közé a férfi közé aki megpróbálja megütni. (Előfordult ilyen.)

Ha gyereke van az embernek ez fokozottan igaz lehet.

Van, aki igen, van, aki nem.

Én kifejezetten önző vagyok, magam számára én vagyok a legfontosabb, így én ezt nem ismerem. Viszont nem is tartom rossznak, hogy ilyen vagyok, inkább roppant természetesnek.

Olyan van, hogy több sütit adok a páromnak vagy valami, de csak ha nekem elég a saját adagom. Megvan benne a másik iránti szeretet, de a saját magam felé irányuló nem sérül. Egy időben sokat gondolkodtam azon, hogy van-e önzetlenség? Még ha valami annak tűnik, akkor is azért csináljunk, mert nekünk az a jó, különben nem csinálnánk... Bizonyára akad kivétel, mint kb. minden alól, de az nagyon speciális eset lehet. Vagy túl önzetlen személyiség, amit sokszor veszélyesnek tartok, mert az emberek jelentős része nem egészségesen önző, mint én, hanem empátia és mások kellő tisztelete nélkül önző, s emiatt úgy viselkedő, hogy az igazságtalan és elszomorító lesz... :(