Rengeteget utaztam a világban, több országban éltem, sosem tudtam azonban párkapcsolatot kialkítani. Ma már kedvelem a magányt, nem szívesen megyek emberek közé. Szerintetek ez valmilyen személyiségzavar?

Ezt a lelki jelenséget hívják kifulladásnak.

Hosszan tartó megrögzött életvitel, beidegződik, mejd hirtelen az ellenkezője történik.

Ez normális, és hasznos ebben a korban a következők miatt:

Elmondhatod, hogy éltél!

Ezért nyugodt kiegyensúlyozott életvitel következik, ami nálad újdonságként hat, és érdekes lesz.

Fordított esetben nagy a baj, mivel ha 32-évesn jönne rád a mehetnék, meg a nájkolás, azt elhülyülésnek nevezik, vagy megveszésnek, és káros a jövőre, mert romboló hatású.

Ellenben a tied az építő jellegű, csak adj időt magadnak, ha te nem keresel társat, majd a társ talál rád.

Csak nyugi.

A nők kiváncsiságból is vonzódnak a remeteéletű beütéshez.

Márcsak azért is, hogy milen az a pasi.Nagy lesz a választék, és lesz köztük hasonló életvitelű, mint te.

Ne vedd sértésnek de ismered a mondást!:

A k..-vából lesz a legjobb feleség, mert az már nem bolondul meg újra...ez egy hasonlat.

Stabilabb életvitel, mert már nem vágysz különlegességekre, a csajok meg szeretik a stabil biztonságot.