Miért ennyire negatívak és irigyek az emberek?

Hosszú mélyrepülés után kezdenek velem jó dolgok történni az életemben. 30 éves leszek az idén, tehát már annyira nem vagyok mai csirke és aki ismer, az tudja min mentem keresztül eddig: idegösszeomlás, pánikbetegség, szorongásos depresszió, anyagi-párkapcsolati problémák. Most talán rám mosolygott a szerencse, mert megismerkedtem valakivel, akinek köszönhetően az élet naposabb oldalát kezdem látni. Sokat javult a hozzáállásom, pozitívabban látom a jövőt, energikusabb vagyok, többet mosolygok, kedvesebb vagyok. DE szeretném leszögezni, hogy nem hencegek, nem ömlengek. Magamtól annyit szoktam mesélni, ha megkérdezik, mi újság, hogy röviden, tárgyilagosan elmesélem, hogy megismertem egy új férfit, aki kezd boldogabbá tenni és köszönöm, jól érzem magam. És pont. Erre azt tapasztalom, hogy 10-ből 8 ember húzza a száját, hogy csak ne lovalljam bele magam semmibe, ne bízzak benne, biztos valami gond lehet vele, mert 33 évesen még egyedülálló, tuti valami pszichopata. Meg fogom őt látogatni a napokban külföldön, mert ő nem magyar. Na, ezt azóta már nem is mondom, mert amikor meséltem ezt, rögtön azzal jöttek, hogy tiszta hülye vagyok, majd jól átver, csak egy magyar cafkát lát bennem, mert itt mindenki pornós Kelet-Közép Európában. Amikor közlöm, hogy megbízom benne, kiröhögnek. Aztán megkaptam, hogy biztosan a pénze kell (nem mintha gazdag lenne) és a hátán akarok kikapaszkodni Nyugatra. Hogyan kezeljem ezt, mert nagyon kezd rosszul esni?