Létezik-e a "szeretet", mint olyan?

Gyakran gondolkodom azon, létezik-e egyáltalán szeretet, vagy mindenki csupán a saját érdekeit nézi. Nem akarok belemenni olyan tinifilozófiába, hogy az emberek mennyire gyarlók, és rosszak, és utálni kell őket, csupán maga a szeretetről, mint olyanról lenne szó.

Hogy amikor sokat beszélünk valakivel, ám jön egy újabb személy, aki talán érdekesebb, több a közös, és azzal kezdünk el beszélni inkább úgy, hogy az előzőt a legjobb barátunknak/barátnőnknek tekintettük, szeretet volt-e azon kapcsolat alapja, vagy csak unaloműzés?

Szeretünk, vagy unalmat űzünk? Persze most lehet érvelni az igaz szerelemmel, és házassággal, miegymással, de mégsem tudom eldönteni, hogy amit érzünk belül, nem-e az, hogy társaságra vágyunk, hogy nem akarunk egyedül lenni, hogy kötődünk ugyan a másikhoz, de ha elveszítjük, inkább fáj az, hogy azzal a személlyel kitöltött órák most üresen fognak állni, vagy valóban az ember maga hiányzik?

Amikor arról beszélünk, hogy "elmúlt a szerelem" két ember közt, indokolatlanul, nem idegesítették egymást, nem voltak viták, valóban csak elmúlt, vagy találtak mást, akivel ellehetnek, így a másik fél háttérbe szorult?

Amikor két ember ismeri egymást évek, akár évtizedek óta, majd jön egy ellenkező nemű a képbe, aki miatt veszekedni kezdenek, és pár nap múlva megszakad a kapcsolat, barátság volt az, vagy az egyik talált magának mást, és egyszerűen már nincs szüksége a "barátjára"?

Bocsánat az idióta megfogalmazásért, nem sikerült úgy összekaparnom a gondolataim, ahogy szerettem volna, de remélem, valamennyire érthető, mire akarok kilyukadni :D