A tetteink vagy a gondolataink szerint vagyunk jók vagy rosszak?

A tetteink. A gondolataink csak mérlegelik mit érdemes megtenni és mit nem.

Az agyad rögtön rosszhoz köti azt az embert a korábbi emlékek vagy tapasztalatok miatt. Szóval van igazság bőven az előítéletekben. Néha van kellemes csalódás, de legtöbbször beigazolódik.

A katolikusok szerint bűnt "gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással" lehet elkövetni. Ha ebből indulunk ki, akkor mindkettő fontos a jó és a rossz megítélésében.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy saját magunkat legyőzni a jól cselekvés érdekében sokkal nehezebb, mint "természetnél fogva" jónak lenni. Az utóbbi egy kegyelmi állapot, keveseknek adatik meg, hogy mindig, minden helyzetben helyesen gondolkodjanak, senkivel szemben ne érezzenek utálatot, undort, irigységet, elutasítást, stb.

Ráadásul a szemléletünk, a gondolkodásunk nem statikus, hanem a korral, a tapasztalatokkal folyamatosan változik, fejlődik (legalábbis egy darabig:-)). A jóság fogalmába beletartozik az is, hogy ezt a folyamatot tudatosan kontrolláljuk, a helyes irányba tereljük.

A tetteink, ha így kérdezed.

Úgy döntünk két lehetőség közül, hogy belegondolunk mindkettőbe. Ha belegondolunk attól még semmi nincs, mert a gondolat végeredménye számít, nem az út ahogyan eljutsz oda. A gondolat pontosan egy a külvilág számára rejtve maradó dolog, pontosan arra, hogy modelleket készítsen az ember a fejében, és ott próbálja ki a hatásait, azért, hogy ne a fizikai valóságban legyen belőle kár. Gondolhat valaki egy atomrobbanás hatásaira, eredményére, az egész folyamatra, arra, hogy mit okozna a fizikai valóságban, vagy arra, hogy mit okozna az emberek gondolkodásában, mi lenne ha meghalna valakinek a családtagja egy atomrobbanásban, mit érezne.

Mi lenne ha hazudnék? Át lehet gondolni, hogy mi lenne, ha hazudnék. Azt is át lehet gondolni, hogy milyen érzés lenne, ha nagyon okos lennék, vagy ha nagyon szép, vagy ha én lennék a legtöbbet utazó ember az univerzumban, akkor merre járnék.

Ezek a gondolatok. Az a benyomás, hogy ezek ilyen machinált dolgok, meg igaztalan dolgok, olyan mesterkéltek, ezek abból jönnek, hogy az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy ami ösztönből jön, az az igaz. Egy anya ösztönből szereti a gyermekét(nem csak abból), és emiatt az nem lehet rossz. Az ember ösztönből iszik vizet, és emiatt az nem lehet rossz. Valójában ezek az ösztönök azok a dolgok, amiken nem lehet gondolkozni, mert nincs lehetőség döntésre, hanem automatizáltan történik, és emiatt a beleszólhatatlanság miatt hajlamosak az emberek a kisebb ellenállás irányába menni és azt mondani, hogy hát ha úgy se tudjuk megváltoztatni, akkor fogadjuk el, és ha elfogadtuk, akkor máris meg lehet mondani, hogy mi a hazugság, mi a machináció, mi a jó és rossz.

Amikor első ránézésre rosszat gondolsz valakiről, akkor a génjeidben rejlő alsóbb szintű (értsd. kevesebb összefüggést figyelembe vevő) reakció jön létre a testedben, amikor viszont eltelik a pár másodperc, akkor valószínű ez a sok ösztön, ami benned van, összeér, és immár sok szempontot figyelembe véve kiad egy eredményt, amely eredmény nem feltétlenül úgy jött ki, hogy minden kis ösztön zöldet adott, hanem, hogy az a bonyolult rendszer a végén, mit eredményezett. Az első benyomás az a folyamat része, nem kell rossznak tekinteni, hanem a folyamat részének, amely folyamat végeredménye kiadott valamit.

A gondolkodás ilyen. A végeredmény számít.

Egy másik példa az ami a szívén az a száján típusú ember. Ennek az a pozitívuma, hogy őszintén elmondja mi a véleménye valamiről, a negatívuma, hogy így olyan részek kerülhetnek napvilágra, amelyekre nem vagyunk kíváncsiak.

Sokszor láttam már, hogy az olyan működési elvet, ahol csak a végeredményt nézik, és nem azt, hogy hogyan éri azt el, sokan nem értik. Pedig sokszor egyszerűbb megmondani, hogy mi a helyes, mint azt, hogy azt hogyan kell elérni. Sokszor könnyebb konszenzusra jutnia embereknek abban, hogy mi legyen a közös cél, mint abban, hogy hogyan érjék azt el. De ha már van cél, akkor akár szerencsével is sikerre lehet jutni, vagy azzal, ha nagyon sokan próbálják meg. Ha nincs cél, tehát ha nem a végeredményt nézzük, akkor céltalanság alakulhat ki. Akkor az embereknek nem lesz egy közös céljuk, hanem csinálni fognak valamit és azt fogják keresni, hogy hol van a másikban a hiba a saját felfogásukhoz képest. Tehát egymás ellen kezdenek el működni. Nekem az első módszer jobban hasonlít a gondolkodásra, a második meg az ösztönökre.

"minden ember egyenlő vagy mi"

Minden ember egyenlőként indul. Aztán vagy feladja és elsüllyed vagy egyenlőbb lesz.

Az egyéni értékrended szerint tartasz jónak vagy rossznak egy embert. Ez dönti el, hogy jól gondolkodik vagy jól cselekszik-e szerinted. Persze, van egy alapértékrend ami követelmény az előrelépéshez. Az előrelépés pedig relatív fogalom. Mi számít előrelépésnek? Ezt gondolják sokan, akik pontosan tudják, hogy mi számít annak, csak irigyek és ezzel leplezik.

Nagyon érdekes, hogy ki hogyan látja ezt a kérdést.

Vegyünk egy gyakorlati példát! Tegyük fel, hogy egy diktatórikus/népirtó rendszerben, legyen pl. a náci Németország, van egy hétköznapi ember, aki nagyon kicsi, adminisztratív részfeladatot végez a deportálásokban. Elfogadja a náci eszmerendszert, különösebben nem is gondolkodik rajta. Majd a háború vége felé rádöbben (ill. inkább felhívják rá a figyelmét), hogy komoly baja lehet abból, amit csinál, akár ki is végezhetik, mint háborús bűnöst. A gondolkodása nem változik, továbbra is hisz a náci eszmékben, viszont önvédelemből megmenti mondjuk 25 zsidó életét. Többre nincs lehetősége, ezt viszont már korábban is, többször megtehette volna, igaz, hogy minden egyes alkalommal az életét tette volna kockára.

Milyen ez az ember? Jó vagy rossz? Megérdemli, hogy fát ültessen a Jad Vasem kertjében?