Lehetséges, hogy huszonéves létemre "túlérett" lettem?
Már egész kisgyerekként könyveket olvasgattam, és nagyon sokat voltam felnőttekkel. Volt egy időszak, amikor támogatni kellett anyukámat (kiskamasz voltam), nem tartott sokáig, de asszem, engem megváltoztatott. Aggódós lettem, mint ő, nagyon sokszor szakemberekhez járkáltam, felnőttek tanácsait kértem mindig, önfejlesztő könyveket olvastam (itthon rengeteg van), Anthony de Mello-könyveket olvastam, rengeteget gondolkoztam. Nagyon sokat voltam egyedül és komoly gondolkodású, de kissé csüggedt lettem.
Most, 23 évesen úgy érzem, egyszerűen túl jól látom mindennek a valószínű kimenetelét, túl jól látom az emberek, az emberiség és főleg a saját magam gyarlóságait. Látom, hogy a politikai vezetők, országok pontosan ugyanolyan ostobán és felelőtlenül viselkednek, mint az átlagember, aki csak magával törődik, és nem veszi észre, milyen veszélyes dolog az ego, és egy konfliktusnál nem a másik nézőpontjait igyekszik megérteni, csak a saját sérelmeit nézi.
Depressziós vagyok. Kezeltek is vele. Úgy érzem, az élet nem igazán tartogat a számomra semmit. A szüleim sikeresek, jó háttérrel rendelkezem, nincsenek tétek, kihívások az életemben. Nem tudom, mit kezdjek ezzel. Úgy érzem magam, mintha már most leéltem volna egy életet. És félek a jövőtől. Félek attól, hogy én is pont olyan szürke, hétköznapi, unalmas és kishitű felnőtt leszek, mint az emberek többsége.
válasza:"Aki rendelkezik elég morális nívóval, intelligenciával és műveltséggel, az szerintem átesik ezen."
Tehát szerinted aki rendelkezik morális nívóval, az egy megkeseredett, befásult, búskomor, beszűkült ember kell, hogy legyen? Hát nagyon nem.
Azért tegyük tisztába a dolgokat. Attól, mert valaki nem hisztizik naphosszat a "világ nagy problémáiról", hanem inkább a saját problémái foglalkoztatják, emellett dolgozik, hogy fenn tudjon tartani egy elfogadható életszínvonalat, és azért, hogy letegyen valamit az asztalra, attól még senki nem lesz se nyomorék, se fasiszta, se értéktelen kis ember. Sőt, ki kell, hogy ábrándítsalak, még csak butának sem kell lenni ehhez.
Mint ahogy nem attól lesz az emberből "valaki", hogy a kardjába dőlve kesereg, hogy jaj, milyen rossz ez a világ, és ahelyett, hogy tenne valamit, csak hangzatos szavakba öntve kesergi az amúgy sablonos világfájdalmát.
Tény, hogy kell egy bizonyos szintű intelligencia, hogy átlássunk bizonyos összefüggéseket, és ráébredjünk a világ pár - talán kiábrándító - igazságtalanságára, de ettől nem lesz ő emberileg több. Sőt, pont, hogy csak egy szürke, unalmas ember, aki még csak annyira sem vitte, hogy saját céljai érdekében előrébb lépjen.
Kishitűség és szürkeség lenne a magunk sorsát a kezünkbe venni, és beteljesíteni, amit az életben el akarunk érni? Pont, hogy nem! Valahol itt kezdődik az élet. Hogy nem állunk le keseregni az olyan dolgokon, amikre amúgy sincs ráhatásunk. Oké, felfogtuk, megértettünk pár összefüggést, de ezek után nem búslakodni kell, hanem tenni, hogy érjen is valamit az életünk. Megmutatni, hogy értékes emberek vagyunk, akik el tudnak valamit érni az életben.
válasza:Az a baj, hogy te csak a negatívumokat látod. A pozitívumokat és a lehetőségeket nem. Erre kéne mostantól ráállnod. Intelligens ember vagy, és ezt kihasználva menni fog, de bizony akaraterő is kell majd hozzá.
Attól pedig, hogy a szüleid elértek valamit, még lehetnek céljaid, elvégre a szüleid élete nem egyenlő a te életeddel.
Ne vedd sértésnek, de tényleg túl sokat agyalsz, és túl keveset cselekszel. Az intelligenciádat meg inkább fordítsd produktívabb dolgokra! Alkoss, tanulj, és valósítsd meg önmagad!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!