Ilyenkor normális a kisebbségi komplexus?

Most felhozok egy saját példát, hátha úgy jobban el tudom magyarázni, amit akarok. :D A barátnőmék gazdagok voltak, mi kicsit átlag alatt éltünk. Hozzászoktam, hogy milyen színvonalon élnek, náluk mindig kicsit kényelmetlenül éreztem magamat. Miután az apja vállalata tönkrement, a mi szintünkre süllyedtek, bennem viszont még mindig megvan pár év után is az érzés, hogy ők jobban élnek, annyira belém rögződött.

Szerintem ez is lehet az oka, hozzászoktál ahhoz, hogy gazdagabb volt nálad, főleg hogy reklámozza is.

Én például bárkivel szemben kellemetlenül tudom érezni magam sokszor, aki fölényesen viselkedik, nem nevezném föltétlenül kisebbségi komplexusnak. Még ha egyáltalán nem is függ össze az illető "értékeivel", akkor is az egészben van egy viselkedés (ami ha nem is túl szimpatikus), amit én nem tudnék produkálni, pl. hogy egy társaság középpontjának érezzem magam, még akkor sem, ha valamiben jobb vagyok.

Szerintem egyáltalán nem lehet felhozni, hogy a barátnőd "gazdagsága" miatt éreznéd ezt, inkább könnyelműsége miatt.

Gondolj bele, bár nem tudom, milyen ismeretségi köröd van, de ha épp olyan nőkkel foglalkoznál, akik Többet keresnek nálad, és sokat dolgoznak, azokkal szemben nem éreznél így, mert azoknak nincs idejük reklámozni magukat. Aki becsületes munkával sok pénzt keres, annak talán sokszor épp ideje nincs elkölteni, vagy kiszórakozni nap mint nap:D

Velem olyan volt, hogy megmagyarázhatatlan dologért voltam kisebbségi komplexusos valakivel szemben, akiről nehezen tudtam bevallani, hogy nagyon egyértelműen "rosszabb" nálam sok mindenben, kicsit össze is zavart ez az érzés, de lényegében a könnyelműséggel magyaráznám, az illetőnek megvolt az a súlytalansága, hogy nem idegesítette magát azokkal a megfelelésekkel, amikkel én, és lehet ez célszerűbb volt neki, de hát mindenki maga dönti el, hogy mi jó számára, mit akar.