Ennyire érzéketlen lennék, vagy tényleg órákig sírnom kéne egy macska miatt?

Én kifejezetten érzelmes tudok lenni meg empatikus meg minden. A pókjainkat sem ölném meg, pedig már eléggé elszaporodtak s zavaróak.

Filmeken lazán sírok, ha olyan. Nem akármin, de vannak meghatóak. De amúgy nem vagyok sírós, az élethez kell némi keménység.

3 kismacskánk tűnt el az elmúlt hónapokban. Aranyosak voltak, de az élet ilyen, egy könnycseppet nem ejtettem értük. Picit persze elszomorodtam, de ennyi. Családtagnál sírni tudok, mint a záporeső, de egy kismacska, akivel még nem sok kapcsolatom volt, az már nem üti meg azt a szintet.

S van, aki nálam sokkal érzéketlenebb. Nem várható el tőle, hogy sírjon, ha egyszer nem olyan.

16 évesen azért már tudhatnád, hogy a lányok könyebben sírnak mint a Fiúk.

Egyébként te akartál macskát, de ilyen alpári módon írsz... Nem szívesen találkoznék veled

Szeretni és sírni egy állat halálakor kettő.

Amúgy lehet, hogy nálam az is bekavar (én voltam a három eltűnt kismacskás), hogy rengeteg dinoszauruszos filmet néztem mostanság, ahol egy sima bébihalál volt az alap, de karletépés, ránkesik-a-potenciális-zsákmány, jön a láva és minden efféle volt folyton. Egészen benne vagyok abban, hogy az életben gyakori a halál, a vadonban főleg.

A saját macska persze közelebb áll hozzánk, de pár hónap alatt nem feltétlenül alakul ki kötődés, ráadásul a macska, ugye, nem kutya. Többnyire nagyon magának való. Ha szenvedne, akkor sajnálnám, de ha elpusztul, annyira nem ráz meg, főleg, ha nem sok éve szeretett házikedvenc.

Azért a kérdezőnek lehetne annyi empátiája vagy valamije, hogy megérti, hogy a család többi tagja más, máshogy reagálja le az eseményt. De hogy ő nem sír, az nekem teljesen OK (jó hogy, ha egyszer én ugyanúgy nem sírok a kisciccek miatt. eleve számítottam rá, hogy nem marad meg sok, de azért meglepett, hogy a tél előtt kihaltak).