Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Veletek is előfordult már,...

Veletek is előfordult már, hogy úgy éreztétek, a buszon/villamoson ülve, hogy a felettetek álló ember SZÁNDÉKOSAN dörgöli a lábatoknak a p_csét?

Figyelt kérdés

Mert velem rövid időn belül már másodszor fordult elő, hogy ültem a négyeshatos villamoson, egyszer vasárnap kora délután, máskor hétköznap késő este, szóval relatíve sok ülőhely is szabadon volt, és megállt közvetlenül mellettem egy férfi (mindkét alkalommal másvalaki), és először csak a bukkanásokkor nyomta a lábamnak a nemi szervét, úgyhogy azt hittem, véletlen, és nem törődtem vele, de egyre gátlástalanabbul folytatta, a végén már leplezetlenül dörgölőzött. Az első esetben felpattantam és arrébb mentem, de jött utánam, úgyhogy inkább leszálltam. A másodiknál nem akartam plusz tíz percet állni a hidegben, úgyhogy a lábára léptem, és emelkedett hangnemben számon kértem, hogy mégis mit művel (picit elszakadt a cérna). Még ő volt felháborodva, és a többi utas is engem nézett dühöngő állatnak, de látták volna az arcát, miközben "véletlenül" hozzámnyomta.

Szóval csak azért kérdezem ezt itt, mert kezdek elbizonytalanodni, hogy most a) tényleg ennyi hülye van Budapesten b) bennem van a hiba, mert valamivel "kiprovokálom" ezt c) Soha senki még csak nem is tapasztalt hasonlót, paranoiás vagyok.

20/l vagyok, és köszönöm a válaszokat! :)


2015. dec. 23. 15:27
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
Nekem a fenekemet fogdosták meg így. Hogy először úgy nézett ki, hogy véletlen, mert tömve volt. Aztán egyre bátrabb lett, ott is én voltam a bunkó kb. mert rászóltam...
2015. dec. 23. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
Első vagyok: nekem is négyes, hatoson.
2015. dec. 23. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
Én férfi vagyok, de el tudom képzelni milyen kellemetlen lehet. Én azt mondom hogy jól tetted. Inkább nézzenek hülyének az emberek mint hogy ne védd meg magad.
2015. dec. 23. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
Jól tetted, hogy rászóltál. De máskor ne szállj le a buszról, főleg ne sötétben éjszaka. Nehogy utánad menjen. Változtass helyet, menj a buszsofőr közelébe, vagy szólj neki, hogy mi történt.
2015. dec. 23. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
Férfi vagyok. Rákell szólni erélyesen , határozottan. Szégyellje el magát. Le szállni nem kell. Segítséget is kérhetsz.
2015. dec. 23. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:

Nekem egyszer a 3-as metrón simogatta egy pasas a lábamat (kb. 14 lehettem). Azt hittem, véletlen volt, arrébb csúsztam az ülésen, csúszott utánam. Egy néni is látta, ő szólt rá, én be voltam szarva.


Ez pár évvel később volt, 2-es metrón ültünk a barátnőmmel, dumálunk, egyszer csak elkerekedik a szeme, feláll, magával húz, és azt mondja, most átszállunk egy másik kocsiba. Ott állt a tömeg közepén egy pasas a csupasz pötsével (!) a kezében, "mutogatós bácsi" kabátban.


Sok a perverz nagyon. Az a szomorú, ha ezek a retardáltak más pasiknak dörgölőznének neki, már akkora balhé lenne, hogy külön ketrecük lenne az állatkertben.

2015. dec. 23. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
Az én időmben az ilyeneket még megvertük. De most csak rászólsz már megalázod szegény érzéseit és emberi (emberi?) jogait.
2015. dec. 23. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:

Nem akarok kötekedni, de, hogy tudja a p'csét a lábadhoz dörgölni, főleg ha még ülsz is? Max a válladdal lehet egy magasságba, vagy a fejeddel, de az már elég durva lenne..

Amúgy vannak sajnos ilyen emberek.. Egyszer valami csávót állítottam le aki egy 14 körüli lány hátsófához dörgölte magát...

2015. dec. 23. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
8: combino felső ülésén ült, úgy simán lehet
2015. dec. 23. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
Szerintem B
2015. dec. 23. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!