Normális, hogy egész nap csak nevetgélek, de közben olyan szomorú vagyok, mint még soha életemben?

Nem vagyok biztos benne, hogy jó kategóriába írtam-e a kérdést, de

Egy jó ideje már szinte folyamatosan melankolikus hangulatban vagyok, néhány hónapja. (Nem hinném, hogy depressziós lennék, öngyilkosságra egyszer sem gondoltam, vagdosni sem vagdosom magam meg semmi ilyesmi.) Egyszerűen mindig szomorú vagyok. Ezt még senki nem vette rajtam észre, ugyanis egész nap vihogok, okkal, ok nélkül. Ha eszembe jut valami vicces, azért, ha épp az adott pillanat vicces, azért, ha semmi nem vicces, akkor meg azért! És a legfurcsább a dologban az, hogy miközben nevetek, azalatt is a gondjaimra gondolok, de mégsem bírom abbahagyni a röhögést. A folytonos nevetést már a szüleim is észrevették, rám is szóltak, hogy ettől nagyon butának tűnök (egyet is értek velük, de ezt persze nem mondtam nekik). És a vihogásom nemcsak szerintem, hanem a környezetem szerint is idegesítő.

Én ezt abnormálisnak érzem, és valószínűleg tényleg az. Mi lehet ennek az oka? Hogyan hagyjam abba a vihogást?

Előre is köszönöm a válaszokat.

14/L