Csak engem idegesít, ha valaki siránkozik, hogy mindig unatkozik, de amikor mondom neki, hogy mit lehetne csinálni, mondja, hogy ő azt nem szokott, meg nincs kedve hozzá, vagy éppen fogalma sincs mit lehetne csinálni a kockuláson kívül?

Engem is idegesít. Szerintem az ilyen embereknek az a baja, hogy nem tudják, milyen jó dolguk van.

Én ugyan nem nőttem fel szegénységben, de azért gazdagok sem voltunk, és voltak nehéz időszakaink.

És az, hogy most van egy szerető férjem, meleg lakásban lakhatok, van munkám, amit szeretek, szabadidőmben meg olvashatok, netezhetek, nekem teljesen elég a boldogsághoz, nem unatkozom. Mondjuk munka mellett meg háztartást vezetve meg is becsülöm a szabadidőm.

Az ilyen rinyálókat kiküldeném például Indiába, ahol voltam egyszer nyaraláson, és hát rossz volt nézni, ahogy sok család az utcán él... De még úgy is tudtak mosolyogni!

Szerintem egy bizonyos fokú szenvedés, a nehézségek megtapasztalása jobb, empatikusabb, elégedettebb emberré tesz, ha a nehézségek után jön a napsugár, és az ember visszanézhet a rosszra, és értékelhet.