Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Ennek mi lehet az oka?

Ennek mi lehet az oka?

Figyelt kérdés

Mostanában nem érzem magam túl jól, mintha nem lennék önmagam.

Rendszeresen kiborulok és kiakadok, van, amikor naponta többször nevetséges hülyeségek miatt.

Nem tudom, de úgy emlékszem, mintha az érettségi banketten kezdődött volna. Ittam egy pohár pezsgőt és kicsit "Feloldódtam"

Beszélgettem két barátnőmmel, akik percekig azt ecsetelték, hogy ők mekkora lelki társak meg ilyenek. És ez nekem rosszul esett, főleg, hogy egyikük aztán tényleg a "hivatalos" legjobb barátnőm. Utána szóbakerültek a bulik, és én nem mennék haza egyedül egy egyetemi buli után sötétben. Ekkor az egyikük kifejtette, hogy szerinte nem lennék jó anya, mert a gyerekemet is túlfélteném és nem hagynám "elesni". Amit kikértem magamnak. Van érzékem a gyerekekhez, és szerintem jó anya lennék, bár ezt sosem tudhatom biztosra. Ekkor kiakadtam, de csak magamban és otthon sírtam.

Utána anyával is sokat veszekszünk, mert nem foglalkozik velem már régóta, és beszélgetni sem hajlandó. Szerintem nem is szeret. Nagyon rosszulesnek a dolgai.

A húgom bizonyos értelemben elég agresszív, bár elmondhatjuk, hogy az egész család rendszeresen megríkat. Olyan apróságokon is kiakadok, mint hogy "XY-nak, aki 16 éves, 22 éves barátja van" Ekkor úgy éreztem, hogy nekem sosem lesz senkim, mert mindenkinek kislányok kellenek.

Nem unatkozom, mert nincs az, hogy "Jódolgomban nem tudok mit csinálni" mert most mentett cicákról is gondoskodom és nagyon sok hobbim van, egy pillanatra nem kapom magam unalmon.

De tegnap is varrás közben leraktam valahová az ollót (azóta sincs meg) és annyira kiakadtam, hogy erősen vakartam a bőröm (Ezt akkor nem mindig veszem észre, legtöbbször meg sem érzem), nehezen vettem levegőt, és sírtam és izzadni kezdtem. Ki kellett mennem a szobából, arcot mosni, és logikusan megmagyarázni magamnak, hogy miért nem tragédia. (Előbb utóbb meglesz, van egy másik itthon, ami nem olyan jó, de használható, vehetek egyet pénteken és akkor arra nagyon-nagyon vigyázok, amúgy is több mint 10 éves ollót "hagytam el" stb)

És mindenen képes vagyok idegeskedni. Ha nagyon mérges vagyok, akkor takarítok, hogy ne magamat bántsam. Olyan nehéz ez így.

Tudom, hogy nem egészen normális, amit csinálok, és túlreagálom a dolgokat, de segítséget és nem bunkó beszólásokat várok.

18/L


2016. jún. 30. 14:28
 1/3 anonim ***** válasza:

Azelőtt volt valami rossz élményed? Úgy értem a barátnőiddel összevesztetek, vagy megszóltak valami miatt, valami sértőt mondtak számodra. Előfordulhat hogy az ember bizonyos szinten "elfelejti" az ilyen dolgokat, aztán ha akár egy pici alkohol vagy hasonló hatása alatt szóba kerül valami rossz emlék, hirtelen minden előtör, és ez a rosszkedv hosszú időre megmarad.

Ez persze csak az én tippem, de lehet hogy van benne valami, ismerősömmel is ez volt(igaz más okból). Kisebb korában a nagyobbak rendszeresen terrorizálták. Ahogy idősödött, elfelejtette ezeket a dolgokat, legalábbis nem törődött velük. Aztán elmentünk egy este iszogatni, az első pohár sör után a másik ivócimbi rákérdezett erre, hogy emlékszik még ezekre, rosszul érzi-e magát stb. Ő pedig se szó se beszéd elkezdett sírni, ecsetelgette hogy mekkora egy csődtömeg, mindenki megveri, nem tud kiállni magáért. Hazavittük, nála maradtunk este, beszélgettünk stb. De akkor minden megváltozott. Félénk lett, szinte az árnyékától is megijedt. Zárkózott lett, velünk se akart eljönni sehová mert félt hogy meg akarjuk verni. Pedig legjobb barátok voltunk(vagyunk) és a legnagyobb bajban is "fogtuk egymás kezét". Aztán a családja szakemberhez vitte, aztán az ő segítségével és a barátai odafigyelésével elkezdett javulni. Ennek két éve, és mostanra már egész jól van.


Próbálj minél jobban a hobbijaidra figyelni, ha valami gond van az egyikkel (mint pl. az ollós eset) egyből nyugtasd magad ahogy tetted, és csináld egy másik hobbidat. Az a lényeg hogy tereld el a gondolatodat. Talán egy szakemberhez is elmehetnél, aki segít megkeresni ennek a pontos forrását, és feldolgozni. Esetleg egy barát, vagy bárki akinek kibeszélheted a gondjaidat. Néha ilyen apróságok is hatalmasat segítenek :)

2016. jún. 30. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:

Most belegondolva igen. Múlt nyáron az egyikükkel elveszítettem a kapcsolatot, mert nem vette fel a telefont stb. (De utána töredelmesen bocsánatot kért és próbált kárpótolni és megbeszéltük.)

Engem is bántottak általános iskolában, elég randán és gimnáziumban sem voltam nagy kedvenc. Az osztályfőnököm is állandóan bántott, és megalázott mindenki előtt.

Nagyon sokat tartanak/tartottak, már nem tudom biztosra, leszbikusnak és volt egy fiú általánosban, aki megakart erőszakolni.

Ez más dolog, de mostanában jöttem rá, hogy nyugodtan öltözködhetek nőiesen, mert senki nem fog "körberöhögni" (édesanyám szavajárása. De belegondolva a maga módján törődik velem és azt teszi, amit a legjobbnak hisz, nagyon támogatnak a szüleim, csak szavakkal nem mondják ki, ezért néha teljes sötétség borul az agyamra és elszáll az agyam, de utána meg nagyon szégyenlem a viselkedésem. Most is, apa felhozta nekem azt a két kis angyalt, akit a mentett alomból végülis megtartunk, mert nem jelentkezett értük senki. Ilyenkor olyan boldog vagyok, amikor a közelemben játszanak :) )

Köszönök minden tanácsot! A psichológussal az a baj, hogy félek tőlük. Egyszer voltam más miatt, de ment az áldozathibáztatás ezerrel, én meg csak rosszabbul éreztem magam utána. És a nővérek, akik ott voltak, 60x elmondták, hogy milyen bátor vagyok, hogy elmentem, én viszont jobban szeretem, ha nem vesznek rólam tudomást.

Köszönöm a hasznos és kedves válaszodat! :)

2016. jún. 30. 15:19
 3/3 anonim ***** válasza:

Mintha magamat olvasnám egy-két rész kivételével.


Pszichomókusból keress másikat, vannak dögivel, lehet pont rosszat fogtál ki. A normális nem (csak) bűnbakokat keres, hibáztat embereket, hanem segít megoldást találni a problémára. :D Anno jártam én is és ott is túlzásba estek a nővérkék. Ők is csak jót akarnak azzal, hogy turbózzák az önbizalmadat a "Bátor vagy" stb. jelzőkkel. Csak sokszor nem tudják a határokat :)


Nagyon szívesen, bármikor segítek ^^

2016. jún. 30. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!