Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Szerintetek melyik ember az...

Szerintetek melyik ember az erősebb jellem? Melyik a példásabb?

Figyelt kérdés

Adott két ember (férfi és nő), akik valaha nagyon szerették egymást (párkapcsolatban voltak)... Az egyiknek (nő) valami nem tetszett, sumákolva szépen lelépett, majd a másik (férfi) háta mögött lehordta mindenféle szemét alaknak. A másiknak nem volt baja az exével, csak a párkapcsolat nem működött köztük, de a kapcsolatot ő nem szerette volna megszakítani. Amikor kiderült, hogy a nő miket beszélt az ő háta mögött, azt követően ő is elég kemény megjegyzéseket tett. A férfi F2F is szerette volna ezeket elmondani, de nem volt rá lehetősége. Eltelik félév, talán egy év. Az utcán meglátják egymást hosszú idők után. A következő szituációk merülnek fel:

- a férfi és a nő nem köszön egymásnak, átnéznek egymáson, mondván, nekik már nincs miről beszélgetni, ráadásul a férfit jól megbántotta azzal a nő, hogy szemtől szemben nem merte megmondani neki a problémáit, de a háta mögött mindenféle xarnak lehordta, és a férfi nem felejt, a nő meg nem véletlenül szakította meg a pasival a kapcsolatot;

- a nő és a férfi sértődötten beszól egymásnak, majd továbbhaladnak;

- a nő és a férfi köszön egymásnak, rájönnek, hogy van miről beszélni és megbeszélik egymással a régi sérelmeket;

- a nő és a férfi egymásra mosolyognak... Eszükbe jut, hogy valaha szerették egymást, tulajdonképpen nem véletlenül voltak együtt és totál kis hülyeségen csúszott el a dolog... Egymásra mosolyognak, megörülnek egymásnak, majd megbeszélik, hogy a régi sérelmeket félredobják, hiszen már rég volt, kár rágódni rajta. Megbeszélik, hogy hogyan alakult azóta az életük, egy jót beszélgetnek, majd gondtalan hazamennek. Nem jönnek össze újra, de marad a jó viszony.


Melyik lenne a helyes út? Ti hogyan cselekednétek?


Nem azért tettem fel a kérdést, mert tanácsot, megerősítést kérnék... Én alapvetően tudom, melyik utat választanám, csak kíváncsi vagyok a többség véleményére is... Hogy működik itt a többség.. :)



2017. febr. 8. 23:16
 1/3 anonim ***** válasza:

Egyoldalú elbeszélés alapján nehéz megtudni, mi történt valójában.

Az emberek észlelése szelektív.

Én 3x szakítottam a barátommal, mikor még mindig nem vette tudomásul és mindig kért magyarázatot is, és adtam is, aminek a 2. mondatánál megsértődött és faképnél hagyott. Ezután 2-2,5 évig nem találkoztunk, nem is kommunikáltunk semmilyen módon, mikor véletlenül összefutottunk és bemutattam neki az új barátomat akivel 1,5 évvel azután ismerkedtem össze, hogy az előző fiúval utoljára beszéltem.

2 héten belül meg akart verni minket hogy én megcsaltam őt ezzel az új fiúval.

Szóval egy ilyen leírásból, ami a nyitóban van, még nem tudnám megállapítani, hogy igazából mi történt.

2017. febr. 8. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Az teljesen irreleváns, nem arra irányul a kérdés. Adott egy régi probléma, konkrétan egymás háta mögött való kibeszélés (ergo a problémát leírtam). A kérdés az, hogy érdemes-e szem előtt tartani egy ilyen problémát, és aszerint megítélni, hogyan cselekedjünk... Vagy az idő múlásával a legtöbb problémát félre lehet-e dobni és jó viszonyban lenni a másikkal?
2017. febr. 8. 23:45
 3/3 A kérdező kommentje:
Btw az exed álláspontom szerint elég primitív. Bocsi, hogy ezt mondom, de nekem ez a véleményem... :/
2017. febr. 8. 23:45

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!