Miért néznek semmibe az emberek?

Régóta próbálok rá megoldást találni, de egyáltalán nem jutok egyről a kettőre. A legalapvetőbb problémám az, hogy nem képesek velem tartani az emberek a szemkontaktust. Erre lehetne a válasz hogy mert nem őszinte a beszéd partner, vagy mert gyenge jellem stb. De azért kezdett el ez zavarni, mert ha többen vagyunk akkor feltűnően ez csak felém irányul. Mosolygós, kedves, udvarias közvetlen segitőkész srácnak tartom magam. Ergo nem értem a kiváltó okot. Én igyekszem mindig a másik fél szemébe nézni ha beszélek hozzá, vagy ők hozzám, nyilván azért is figyelek erre jobban, mert nem kapok viszonzást. És egyre azt az érzést erősiti bennem hogy a külsőmmel lehet valami gond. Viszont volt jópár barátnőm, hosszabb kapcsolatok is, bár aki kicsit közelebb enged magához nyilván nem fog megbántani hogy hé te tüdőarcú gúnárnyakú gyökér olyan fejed van hogy a napra lehet nézni de rád nem...Ha mégis kicsikarok egy választ, akkor az a válasz hogy miért te csúnyának tartod magad? Hülye vagy? Önértékelési zavaraid vannak.. Igényes vagyok, edzek minden nap, az alakom is elfogadható ebből kifolyólag. Egyszerűen mégis felemészt az a dolog hogy nem birnak az emberek rámnézni, vagy ha mégis, nagyon kis ideig. Iskoláim is vannak, nem vagyok műveletlen sem, humorérzékem is van még ha többet nevetek is a saját hülyeségeimen mint mások.. Egyszóval van olyan, hogy valakinek annyira irritáló a képe hogy azért nem néznek a szemébe? Az önértékelésem emiatt már szinte nulla. Pedig sokmindenhez értek is, el is értem pár dolgot már 27 éves létemre. És nagyon sokat segitek másoknak ha tudok és akarok. Próbálok a Kiállásomra is odafigyelni hogy ne legyen meghunyászkodó, emiatt is edzek többek között hogy ne legyen az első benyomás az hogy gyenge vagyok. Talán fos belső kisugárzás? Vagy tényleg a külsőm miatt? Annyira elhatalmasodott bennem már ez nyomor, hogy szinte már depressziós vagyok miatta, lassan nem akarok emberek társaságába se lenni, mert hiába teszem oda magam 110%-osan, kevés. A másik mindig érdekesebb, viccesebb mint én. Ha társaságban vagyunk mindenkivel jól elröhögünk, velem nevetnek, de mégsem keresnek aztán. Nem értem az embereket és lassan nem is akarom. Nem egészséges ez a lelki állapot, lassan szeretnék családot is, előtte magam akarom rendbe rakni, mert hogy tudnék egy egészséges lelkületű erős gyereket nevelni ha az apja egy lelki nyomorék..

Bocs ha hosszú lett, remélem lesz aki elolvassa. Nem találtam rá neten érdemi választ, azért írtam ide, mert itt ismeretlenként lehetsz segitőkész, bunkó, őszinte következmények nélkül. És gondoltam igy előbb megkapom a választ. Remélem érthető a problémám, próbáltam megfogalmazni konkrétan.