Ti is tapasztaljátok ezt a jelenséget családtagokkal, közeli ismerősökkel? Hogyan kezelitek a dolgot?

Amikor valakinek az élete másból nem áll, csak az örökös, folytonos panaszáradatból. Ellenben semmit nem képes tenni saját magáért. Sír, hogy mit tegyen, mi lesz vele, az ember közelálló személy révén próbál tanácsot adni, megoldást találni, de a lábát nem emeli arrébb, konkrétan inkább megfullad a $zarban.

Gondolom, ismerős sokaknak ez a felállás... Ezeket a helyzeteket hogyan kezelitek?

(Most nem egy szomszéd Jóskára gondolok, akit meg kell hallgatni, azt annyi. Hanem olyanra, aki tényleg azért közelálló, és minden gondját, baját megosztja... Az ilyeneket hogyan.)