Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » A nők körülmetélésén illetve...

A nők körülmetélésén illetve a nagyajkaink plasztikáján joggal felháborodunk. Miért nem háborodnak fel a jogvédő szervezetek a fiú kisgyerekek körülmetélésén is, amit érzéstelenítés nélkül ébren végeznek el rajtuk? Miért nem tesznek ez ellen? 19L

Figyelt kérdés

Miért engedik megcsonkítani a gyerekeket? Én már láttam ilyen videót, ahol kisfiút metéltek körül, és az úgy üvöltött mint a sakál.... Természetesen láttam olyat ahol kislányt, és ugyan olyan fájdalmaik voltak. Ráadásul visszafordíthatatlan mind a kettő, és semmi jót nem szolgál. Kérdem én, azok a szervezetek akik a lányokért kiállnak, elítélik a férjük kedvéért intim plasztikázott nőket is, azok a kisfiúk megcsonkítását (legyen az bármilyen ok) miért nézik el? AZ a kisgyerek nem tud még dönteni, ha pedig felnőtt lesz, lehet nem akar majd ahhoz a közösséghez tartozni, vagy azt a vallást gyakorolni ami miatt megtették ezt vele.


Én csak és kizárólag akkor engedélyezném ezeket a műtéteket, mind a szemérem, nagy vagy kisajak plasztikát és a fiúk fitymájának eltávolítását, ha erre egészségügyi ok van. Akkor is csak végső esetben és altatásban. De a legjobb az lenne ha hagynánk hogy felnőttként döntse el mit kar a testével. Ugyanis lehet neki úgy jó ahogy van!


2017. ápr. 29. 19:58
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
83%
Kisfiú korban körülmetélt férfiként mondom, hogy nem volt semmi probléma, nagyon élvezem az együttléteket.
2017. ápr. 30. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 Sunshinedoll ***** válasza:
91%
Más indíttatásból, okból csinálják a kettőt, illetve a férfiak esetében nem lesz rossz hatással pl a későbbi szexuális életre sem, pusztán egészségügyi és higiéniai oka van és emiatt épült be a kultúrába. Én ismerek olyan lányokat, akiket megcsonkítottak, a szexuális életük olyan is... Ettől függetlenül én sem tartom jó dolognak, hogy beleegyezésre képtelen kisgyerekeken hajtsanak végre bármi ilyesmit.
2017. ápr. 30. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
54%

"Az, hogy a pénisz a műtéttől kevésbé érzékennyé válik, nem feltétlen hátrány, mert sok férfi problémája éppen a korai magömlés."


Hát kösz szépen... Nem volna ésszerűbb és humánusabb, hogy úgy hagyják a péniszt, és majd ha felnőtt férfi lesz a fiúból, majd akkor eldönti, hogy pl szex előtt lidokainnal érzésteleníteni szeretné-e a makkját (ahogy a korai magömlés ellenében sokaknál bevett szokás), vagy metéltetni??


Miért tartod jogosnak eleve elvenni a hím neműtől a makk élvezetének megismerését, amikor a legtöbb férfi számára a makkja okozza a legnagyobb élvezetet?


Mondom még egyszer: attól még, hogy a metéltek egy részének teljesen megfelel a nemi élvezete, vannak, akik szerették volna megtudni, milyen a makk ingerléséből eredő élvezet, vajon. Mert hogy a metéltek egy részének elhalnak a makk idegvégződései, ez tény. Nem biztos, hogy mindnek, de egy részüknek igen!


(Ezen felül kiszárad a makk, mert nincs fedve. Hallottam már orvostól, hogy ez nem egészséges, bár ezt zárójelben mondom; a makkszárazság kérdéshez nem tudok hozzászólni.)

2017. ápr. 30. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
73%

Igazából milyen statisztika van arra, ami azt bizonyítja, hogy a körülmetélt férfiaknak csökkent a szexuális élvezete?

Ezt leginkább olyan férfi tudná megmondani, akit felnőtt korában metéltek körül és élt nemi életet mindkét állapotban. Mivel azonban ezt a műtétet a legtöbb esetben kisgyerek korban végzik el, nem igazán lehet ilyen felmérést végezni.

2017. ápr. 30. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
86%

Most mindenféle higiéniai meg érzéstelenítési dologtól, meg attól eltekintve, hogy sokszor gyerekként kerül erre sor:


A férfi körülmetélésnek teljesen más a "végkimenetele" úgymond, mint a nőinek. Persze lehet vallási meg egyéb oka is, de ha a férfinek eltávolítják a fitymáját, az kb semmiben sem befolyásolja a férfi későbbi szexuális életét, vagy a maszturbációt. Tehát magyarán a férfi ugyanúgy élvezi a szexet, mintha az aktus körülmetélés nélkül történt volna, azaz fitymával. Ezért nincs ezzel az embereknek problémája. Sőt, akinek fitymaszűkülete van például, azok is sokszor a körülmetélés mellett döntenek.


Viszont a női körülmetélés teljesen más. Ez nem "szépségplasztika". A női körülmetélést azért végzik el az ilyen helyeken (Egyiptom, Afrika egyes részei, stb.), hogy a nő ne élvezze a szexet. A női körülmetélésnek több fajtája van, és mindegyik valamilyen szinten befolyásolja, csökkenti a nő szexuális élvezetét. Ezzel akarják úgymond "bebiztosítani", hogy a nő ne menjen félre, ne csalja meg a férjét, ne kívánjon meg valakit szexuálisan. A "legenyhébb" variációja a körülmetélésnek, amikor eltávolítják a csikló fitymáját meg a csiklót (vagy teljesen, vagy részlegesen). Már ez is kb lehetetlenné teszi pl a csiklói orgazmust, és ez még csak az enyhébb fajta.

A legdurvább, amikor a csikló mellett a nagy és kisajkakat is levágják, kb mindent eltávolítanak, a lyukat egy kis méretű nyílásra összevarrják, hogy a vizelet még ki tudjon férni. Aktusnál ezt a lyukat felvágják, hogy a férfi pénisze beférjen. Na most a "legjobb" esetben a nő semmit nem érez, de általánosságban a nőnek iszonyú fájdalmakat okoz így a szex, hatalmas a fertőzésveszély is.


Most már érted? A férfiaknál a fityma eltávolítása semmiben sem befolyásolja a szexuális élvezetet (sőt egyesek szerint még jobb is tőle, nem mellesleg a fitymát bizonyos módszerekkel vissza is lehet növeszteni valamennyire), míg a nőknél a körülmetélés miatt vagy semmilyen élvezet nem lesz, vagy pokoli fájdalmaik lesznek szex közben. Ezért vált ki heves ellenérzéseket a női körülmetélés, mert az csak és kizárólag azért van alkalmazva, hogy a férfiak maguk alá taszítsák a nőket és nem akarják, hogy a szexet a nő is élvezze. Nem véletlenül neveik a női körülmetélést a női nemi szerv megcsonkításának.

2017. ápr. 30. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
68%

"Igazából milyen statisztika van arra, ami azt bizonyítja, hogy a körülmetélt férfiaknak csökkent a szexuális élvezete?

Ezt leginkább olyan férfi tudná megmondani, akit felnőtt korában metéltek körül és élt nemi életet mindkét állapotban. Mivel azonban ezt a műtétet a legtöbb esetben kisgyerek korban végzik el, nem igazán lehet ilyen felmérést végezni."


Konkrét tapasztalatai ilyen férfiaknak igazolja. Sokuk csak felnőttként tudta meg, hogy izgatható a makkja a legtöbb férfinak - de az ő makkjuk teljesen érzéketlen.


Mondom, nem mindent körülmetéltre, rövid fitymával születettre mondható el, de sokukra, hogy emiatt teljesen érzéketlen a makkjuk.


Eleve a te válaszodból látszik, hogy fogalmad sincs arról:

nem csak a makk izgatása okoz élvezetet.

Nem kell a makknak izgathatónak lenni az elég jó nemi élethez.


De ez mégis azt bizonyítja azon férfiak esete, hogy eggyel kevesebb testrésze izgatható az így járt férfiaknak, ergo a makkjuk teljesen érzéketlen.


Miközben a legtöbb férfi arról számol be, hogy a makkjuk okozza számukra a legnagyobb nemi élvezetet...

2017. máj. 2. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!