Miért van az hogy vki saját magát kiközösíti egy osztályban?

Én saját magam döntöttem így és nem azért mert kevesebbnek érzem magam néhány cafka helyett ,akik hetente dugatják fel magukat ( FIGYELEM !! az osztálytársaimról beszélek csak ).

Hanem azért mert eleve tudtam már az első nap amikor megláttam őket hogy én ő velük csak osztálytársi kapcsolatban akarok lenni ,emelet eleve nem voltam az a nagy szociális életet élő/bőbeszédű ember .Harmadiknak pedig egyáltalán még beszélni sem tudtam volna velük a sminken a ruhákon és a párkapcsolaton (szexen) kívül bármi értelmesről,én pedig ezekre a dolgokra nem vagyok kíváncsi (főleg hogy gyomrom sincs hozzá ).:/

Csak azt sajnálom hogy az osztályunk 29 fős és abból is csak 4 fiú osztálytársam van akikkel több IDŐT tölthetnék hogy ha a lány osztálytársaim nem avatkoznának folyton bele (bezzeg annyira sok gamer pillanatunk lehetne ,főleg LOL-oz hatnánk ... *w*)

Sajnos ez kisgyerekkorból indul, a szülőkkel való kapcsolati minta hozza létre. Sok nevelési hiba lehet az oka, pl ha önbizalomhiány az alapja akkor a túl sok kritika vagy a "helikopterszülőség" (aki sose hagyja érvényesülni a gyereket, mindent megcsinál helyette), kevés bíztatás, de lehet érzelmi kötődésben hiba (pl érzelemelnyomó szülők, a gyerek érzelmeit nem veszik figyelembe, a szülők képtelenek az érzelmi kötődésre ezért a gyereknek nem lesz mintája stb), vagy hogy a gyerekkel nem foglalkoztak eleget (lepasszolták mindig, tv elé, tablet elé nyomták, egyedül játszott mindig, vagy ha a szülők ott is voltak fizikailag, legszivesebben mindig máshol lettek volna - ezt a kisgyerekek felerősítve érzik még)

Sajnos nem egyszerű a kiút ebből, terápia, pszichodráma meg hasonló technikákkal talán javítható, ill. ha tudatosan változtatni akarsz ezen és változtatsz a viselkedéseden (ez nagyon nehéz mert rendszerint nem is tudod mi lenne a megfelelő viselkedés)

Én teljesen értem hogy más megélni, nekem is voltak hasonló élményeim gyerekkorban és én is így gondoltam hogy ezt csak az értheti aki pont ezt megélte. Később már teljesen másképp látom.

Ezt ilyen korban még nem lehet megérteni és sokat kell dolgoznia az embernek magán mire leesik a tantusz de ez nem csak egy majmolt szöveg amit a pszichológusok mondanak, így működik az emberi psziché. Csak annyit fogsz fel a világból ami a magadról és a világról alkotott hitednek és korábbi tapasztalataidnak megfelel és rendszerint egy hatalmas sokk tud csak ebből kihozni (vagy terápia, vagy nagyon hosszasan, kitartóan végzett meditáció, egyes drogok stb). A magadról és a világról/emberekről alkotott képed pedig rendszerint a családi minták és dinamikák alapján születnek meg az emberben és efelett semmi kontrollja nincs mint ahogy a gének felett sem. Magától is változik lassan ahogy érnek a különböző hatások de nagy gyökeres változás csak ritkán vagy spéci módszerekkel érhető el.

Az hogy milyenek az emberek akik körülvesznek az többé-kevésbé adott, de minden ember végtelenül összetett és csak egy-két tulajdonság/esemény által szoktunk leírni embereket és a hozzáállásunkkal/róluk alkotott hiteinkkel már eleve úgy alakítjuk észrevétlenül a velük való kommunikációnkat hogy az eredmény pont megfeleljen az elvárásunknak. Ha még ez sem jön be akkor képesek vagyunk a más eredményt is átértékelni vagy elfelejteni.

Pl ha úgy hiszem hogy engem mindenki leszar, úgy fogok viselkedni hogy mindenki szarjon is le.

Ha azt hiszem hogy engem soha senki nem hallgat meg akkor olyan unalmasan is fogok beszélni hogy ez igaz legyen. Ha csúnyának hiszem magam, elhanyagolom magam és előnytelenül öltözök, ha kövér az énképem akkor valahogy sose lesz elég akaraterőm edzeni, nem bírok majd ellenállni a nassoknak, megnyugtatom magam hogy így vagyok szép. Ha azt hiszed hogy nincs en normális pasi sem, akkor csak a nem normálisokkal jössz majd össze a normálisak meg hidegen hagynak majd, stb.

Ez fordítva is igaz, ha egy kislányt rendszeresen dícsérnek hogy milyen szép, az legtöbbször szép nő lesz, akit mindig meghallgattak és komolyan vettek a szülei az felnőttként is ezt tapasztalja, és a kisfiú akit mindig azért dícsérnek hogy milyen erős lehet hogy súlyemelő lesz (ilyet konkrétan ismerek, a saját fiát is mindig ezért dícséri pedig tök átlagos még)

A probléma is és a megoldás is igazából sosem a külvilágban van hanem saját magunkban.

Velem is hasonló van/volt.

Ez nem feltétlenül az a személy hibája, aki egyedül van. Az is lehet, hogy egyszerűen csak nincsenek közös beszédtémák vagy érdeklődési körök.

Velem is hasonló van, igyekszem a kommunikációt minimálisra csökkenteni. Ez azért van pl. nálam, mert nincs kedvem egész nap azt hallgatni, hogy ,,jajj.. Nézzétek már milyen gatyája van, ilyen testalkattal, hogy képzeli ezt?!" meg ,, Phu de ronda arca van annak, én így ki nem mennék az utcára!" és ehhez hasonlók.. Ez engem nagyon fáraszt..

Ez amolyan önkéntes száműzetés :DD

"Ezt ilyen korban még nem lehet megérteni és sokat kell dolgoznia az embernek magán mire leesik a tantusz de ez nem csak egy majmolt szöveg amit a pszichológusok mondanak, így működik az emberi psziché. Csak annyit fogsz fel a világból ami a magadról és a világról alkotott hitednek és korábbi tapasztalataidnak megfelel és rendszerint egy hatalmas sokk tud csak ebből kihozni (vagy terápia, vagy nagyon hosszasan, kitartóan végzett meditáció, egyes drogok stb). A magadról és a világról/emberekről alkotott képed pedig rendszerint a családi minták és dinamikák alapján születnek meg az emberben és efelett semmi kontrollja nincs mint ahogy a gének felett sem. Magától is változik lassan ahogy érnek a különböző hatások de nagy gyökeres változás csak ritkán vagy spéci módszerekkel érhető el."

A pszichológia egy áltudomány. Az itt levágott szöveg is csak sablonduma.