Van köztetek olyan, akit már totál nem érdekel semmi az életben?

hasonló. munka van, de pénz nincs. Kilábalási lehetőséget nem igazán találok, pedig nagyon próbálok kitalálni.

23

Folytatás: A lakásomat vitte a bank, a kocsimat ellopták.

Édesanyámmal élek. Úgyhogy te ne panaszkodj itt a huszoniksz éveddel. Előtted az élet.

Ugyan ez. Szívok jogosítvánnyal, mert mindig fáradtan vezetek és majd leragad a szemem. De hogy azt megengedhessem állandóan iskola után melóba kell lennem. Jegyeim katasztrófák, kocsira gyűjtök, de az se akar összejönni. Barátnő láthatáron sincs. Egy csajjal randizgattam, de inkább faképnél hagyott egy nagydarab csávó füttyentésére. Barátaim kezdenek elfordulni tőlem, de nem is tudom hibáztatni őket, mert nagyon kevésszer érek rá velük foglalkozni és akkor se lehetek a legjobb társaság ilyen állapotban.

Eddig is voltak nehéz időszakok az életemben, de mindig volt valami motiváció ami vitt előre. Valami amiért érdemes volt küzdeni, volt várni valamit. Ez elméletben most is van, a jogosítvány és az autó. De bármilyen erősen gondolok rá, nem igazán hoz már lázba. Annak ellenére hogy kiskorom óta vágyok rá. Mostanra igazából nem igazán érdekel. Csak azért csinálom hogy bizonyítsak, hogy kipipálhassam hogy "Igen, ez is megvolt." Egyedüli dolog amit várok az minden nap az alvás.

20/F

Általános iskolában buktam meg először, sose voltak jó eredményeim, középiskolában ismét megbuktam, de pótvizsgán mindig átmentem, tehát év ismétlés sose volt belőle, átgondoltam az egészet hogy ha megveszek se tudok magasabbra kerülni, így marad egy szakma a kezemben, illetve egy másik. Az egyikben hamar sikerült elhelyezkednem és a munkakörülményeket nézve maradtam is ennél, nettó 150-160at hazaviszek mellette egy egész jó cafeteria, ami szerintem nem rossz a megyére való tekintettel.

Van olyan idióta aki egy iskolai kudarc, bukás miatt a vonat elé fekszik, de azok meg is érdemelték ahova kerültek, mindenki azt hiszi hogy a képességein felül kell tanulni, pedig fáj magának beismerni hogy nem neki való, és más irányba kell menni, a saját szintjéhez mérten.

Az viszont nem túl jó pont a jövődre nézve hogy se megtakarításod se munkád.

Szerintem egy szakmát végezz el és kezdj dolgozni, utána jöhet a jogosítvány, a többitől meg nem leszel több mert a barátságok jönnek-mennek ahogy a barátnő is, a saját magad embere legyél, és ne mástól várj támaszt.

24F

Engem alapból.

Kiégtem.

Megoldás: testmozgás, de olyan, amiben sikerélményed lesz. pl. gyors-gyaloglás. pl. legyalogolsz 10 km-t, utána 20-at, 30-at, és máris teljesítménytúrázó vagy.

Nyiss a világ felé.

Engem sok minden érdekelne, de mindent elb*szok... bár visszapörgethetném az időt. De még adok még esélyt magamnak, hátha sikerül megváltozni, hátha sikerül megvalósítani az álmaimat. Ha nem, inkább bevonulok egy pszichiátriára. Mert a mostani állapotomban kb. oda való vagyok. Csak egy nyugodt kényelmes életet szeretnék, csak szeretnék tartozni valahová, megtalálni a helyemet, egy normális nyugodt élhető életet szeretnék. Nem csicska munkát, szenvedést, nyomort, nélkülözést, rendszertelenséget, stresszt. A célom: külföldön élni. Életemben csak egyszer voltam külföldön, az egyik leggazdagabb legfejlettebb országban, Svájcban. És akkor eldöntöttem hogy nem...nem fogok m.o.-n élni. Ha már csak ránézünk az emberekre, itt és ott, már az mindent megmagyaráz, amit hosszasan fejtegethetnénk. Sokáig úgy voltam vele hogy nem akarom sokra vinni, beérem szar csicska melókkal, felköltözök Pesre, el leszek valahogy nem az anyagiak a lényeg... minek tanulni, nem akarok sznob lenni, inkább iszok, szívok miközben gyűlölködő rapet hallgatok, bulizás, gengszter élet, utáljunk mindenkit, utáljuk a rendszert, utáljunk mindent.

De most kezdek rájönni, hogy jobb lenne előlről kezdeni mindent, adni még egy esélyt magamnak. Mindenkiben vannak lehetőségek, bennem miért ne lennének? Tanulni szeretnék. TANULNI. És terápiára járni. Csak ennyi. Nem akarom feladni. :'( Még mindig nem.

21L