Milyen ember vagyok?

Kiskoromban mindig a nagyszüleimnél töltöttem a nyarakat. Mindig nagyon szivesen mentem ők meg boldogan fogadtak. Sokféle programot szerveztünk meg együtt, gyakran játszottunk, sokféle dologra megtanítottak, és szinte mindent elmondhattam nekik, ami nekem sokat jelentett. Röviden, nem nagyon éreztem különbséget a szüleim és nagyszüleim közt. Amikor 8 éve a nagypapám meghalt, még nem is nagyon fogtam fel hogy mi is történt. Volt persze hiányérzetem de nagyon más nem. Múlt hónapban halt meg a mamám is. A temetésén nem éreztem igazán semmit, pedig tudom hogy szerettem. Körülöttem mindenkin látszott, hogy nagyon megviselte őket a dolog, én meg csak azon töprengtem mikor mehetünk már haza. Emiatt eléggé pszhichopatásnak tűnhet a dolog, de az igencsak megviselt hogy nem éreztem semmit. Akkor voltam igazán szomorú, de nem a mama miatt, hanem mert hogy lehetek

én olyan ember, aki a nagyija temetésén alig várja, hogy hazamenjen és a barátaival lógjon, focizzon, egyen, vagy gépezzen. Ugyanez van akkor is amikor például nem tudok a villamosról leszállni egy mozgássérült ember miatt mert elájja az utat. Látom rajta hogy ez neki sem a legkellemesebb helyzet és igencsak fájdalmai vannak (érzelmi vagy fizikai), de legszívesebben ott rúgtam volna le a lépcsőről. Miután persze egy óra múlva elgondolkozok rajta, nem tudom elhinni, hogy ilyen egy bunkó állat vagyok ami aztán jól megvisel. Sok ilyen példa van még, ahol eléggé önző vagy nemtörődöm vagyok, amikre aztán visszagondolva jönnek elő az érzelmek. Mitől vagyok ilyen?