Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért ítélik el sokan a...

Miért ítélik el sokan a melegfelvonulást?

Figyelt kérdés

Egyrészt azért sem értem, mert pl. én heteróként egyálltalán nem is értesülök a dologról, ha céltudatosan nem keresek rá... Max. annyit, hogy volt.

Másrészt gyakran érvelnek azzal, hogy a heterók sem szerveznek pride menetet, de én úgy gondolom, hogy nekik (nekünk) nem is lenne rá szükségü(n)k, hiszen nem egy szubkultúra a heteróság.

A melegeknek kevesebb joguk van mint nekünk, pl. Magyarországon nem házasodhatnak, nem fogadhatnak örökbe (vagy csak ügyeskedéssel, de nem nyíltan mint egy pár) ,nem kapnak adóengedményt együttélő házastársként, stb. De ami a legroszabb, hogy az utcán többnyire egymás kezét sem foghatják meg, ha nem akarnak előbb utóbb veszekedésbe keveredni.


Azt elismerem, hogy amit néhány LMBTQ+ emberke a felvonulásokon csinál az furcsa, pl. beöltöznek valami furcsa lénynek, stb. De szerintem ez még nem ok arra, hogy utáljuk a felvonulásokat, hiszen ha nem lennének lehet, hogy úgy állnának a melegekhez mint 100 évvel ezelőtt. Ráadásul erről sem értesül aki nem akar.



2017. júl. 4. 14:24
1 2 3
 21/25 anonim ***** válasza:

#20 Ha megkérhetnélek, a továbbiakban mellőzd ezt az "ikszdééééé xddddd" stílust, mert így olyan érzésem van, mintha egy 13 évessel beszélnék, ami a legkevésbé lenne a célom, mikor a netre jövök...

Mondjuk nem is nagyon lenne további mondandóm, míg a fejedben a melegfelvonulásról csak annyi van meg, hogy tangás pasik verik magukat, miközben a felvonulók nagy része teljesen átlagos, békésen vonulgató ember, vannak köztük öregek, fiatalok, szülők (még nagyszülők is) gyerekek, stb... Egyszer látogass el, ha meguntad a szélsőjobbos oldalak erősen kiragadott esetekből összeválogatott beszámolóit :)

Azzal meg szintén nem tudok mit kezdeni, hogy fejben nem áll össze, hogy mit akartam mondani a leszbikusok jelenlegi megítéléséről, max annyira tudom lebutítani a dolgot, hogy jelenleg az átlag ember nem épp normális, jogot érdemlő polgárokként tekint a leszbikusokra, és khm.. talán nem biztos, hogy igaza van annak, aki ezen megítélés védelme mellett kardoskodik, és nem akar magának jobbat...

2017. aug. 3. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/25 anonim válasza:
Nem normális dolog az, hogy egy férfinek nem nevezhető alljadék és egy ugyanilyen söpredék szerelmesek. Ennek az ellentettje is normálatlan dolog. Magyarországon az elfogadott, egy férfi és egy nő. Elegem van a sok liberalistából.
2017. aug. 9. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/25 anonim ***** válasza:

Ezek a melegfelvonulások véleményem szerint csak ellenszenvet vált ki az emberekből mintsem az elfogadást ami tulajdonképpen a célja lenne ennek az egésznek.

A kívülálló azt látja (pl. én) hogy ezek az emberek roppant büszkék arra hogy nem heteroszexuálisak és ráadásul még lenézik őket azzal hogy kihívóan nyalják falják egymást a nagy nyilvánosság előtt.

2017. aug. 22. 02:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/25 anonim ***** válasza:
Igen, mert provokál! Sőt! Másokat sérteget! Pl. amikot egy kereszttel imitálja a szexet! Az ilyen megnyilvánulások undorítóak... Hogy a négy& fal közt ki mit csinál, az az ő magánügye! Ezek a felvonulások (főleg M.országon) nem az örömöt, vidámságot fejezik ki, hanem undort! A viselkedésükkel! Még ha nem is mindenki provokatív, de elég sokan csak kihívó viselkedést mutatnak! Ennyi! Sokat írtam? Pedig én is kipróbálnám a meleg kapcsolatot...
2017. aug. 31. 01:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/25 anonim ***** válasza:

#24 Ugyan már, a keresztényeket mindenki rühelli és alázza, ahol lehet, nem csak a melegek, meg aztán ezerszer több pap/apáca, keresztel kielégítő heteró pornó van, mint meleg.

Ne mondd, hogy ha meglátsz egy "god is dead" pólós rockert onnantól azt mondod hogy minden egyes rocker utolsó pogány f...szkalap, akiktől meg kell vonni több emberi jogukat is és hányni kell rájuk minden egyes alkalommal amikor észreveszed őket.

A melegeknek még lenne is rá okuk, hogy utálják, hiszen bármilyen keresztény vezetőt vagy követőt kérdezel róluk, azt mondják hogy vagy elnyomják a "bűnüket", vagy Isten utálni fogja őket és az örökkévalóságig a pokolban fognak égni. Ez messze provokálóbb és betegebb, mint az, hogy százezer emberből kettő nem bánik tisztelettel mondjuk a Bibliával. Statisztikai tény, hogy a melegek nagyobb eséllyel lesznek öngyilkosok, ami nagyrészt az effajta bigottság miatt történik. A keresztényeknek kellene szégyenkezniük, és őket kéne úgy kirekeszteni és megvetni, mint a melegeket. (khm bocsi, egy szigorú katolikus családban felnőtt és 8 évig katolikus iskolába járatott ex keresztényként elég erős véleményem van erről a vallásról :) )

De tudod mit, a legtöbb meleg még csak nem is így vélekedik a vallásról. Vagy hisznek Istenben, és azt gondolják, hogy nem utálja őket annyira, mint ahogy a többi keresztény mondja, és fáj nekik, hogy sosem lehet templomi esküvőjük, vagy csak simán kerülik a témát.


A probléma az, hogy az emberek többsége nem jut el az analitikus gondolkodás azon szintjére, hogy megkérdőjelezze, hogy mi is a baj azokkal, akik nem olyanok, mint ők, vagy nem veszik a fáradtságot, hogy az uszító, radikálisabb példákat kiragadó forrásokból szerezze az infóit. Azok, akik azt mondják, hogy a felvonulás gyakorlatilag annyi, hogy kimegy néhány b**zi a nagyvilág elé b...szni, mert olyan szinten beképzeltek, és a végítéletet akarják hozni erre a szép, keresztény, konzervatív országra, kb azon a szinten vannak, mint akik azt mondják a kereszténység hallatára, hogy "oh igen, az az a vallás, ahol a papok gyerekeket molesztálnak, és a birkák, akik hisznek benne nem fogadják el az olyan alapvető tudományos tényeket, mint az evolúció."

[link]

2017. szept. 16. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!