Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Rossz ember vagyok, ha mindent...

Rossz ember vagyok, ha mindent megbosszulok? 21L

Figyelt kérdés

Senki meg nem mondaná rólam, hogy milyen ravasz tudok lenni, és hogy vág az eszem, hiszen külsőre inkább egy cicababának gondolnának, mintsem egy agyafúrt, bosszúálló nőnek. Éveket képes vagyok várni a megfelelő pillanatra, és nem felejtek el semmit. Szinte kivétel nélkül facebook feltöréssel szoktam kezdeni, ezt próbálom okosan, úgy, hogy a delikvens ne tudjon róla, de volt rá példa, hogy az illető egy közeli hozzátartozójának a profilját törtem fel, mert azt okosabbnak tartottam. Ez általában megvan két nap alatt, majd az infókon, amiket megtudok általában 1-2 hetet gondolkozom, hogyan kéne visszaélni. Csináltam már piti dolgokat is, amik csak bosszúságot okoznak, de volt, hogy személyi iratokat hamisitottam, lefizettem valakit, hogy lopjon el ezt-azt, kirugattam valakit a munkahelyéről stb. Kb 5 emberről van szó, de úgy érzem, még nem kaptam eleget, és minden napon azon vagyok, hogy mégjobban megkeseritsem az életüket. A vicces az, hogy rám sosem gyanakszik senki. Még a nevem sem merül fel, vagy csak úgy, hogy az a hülye p.csa... Én meg itthon ülök a gép előtt, és vigyorgok, hogy 3 lépéssel előttük járok. Ezek az emberek mind nagyon sokat ártottam nekem 2-3 éve, az öngyilkosságot fontolgattam akkoriban.


Ezeken kivül rendkivül érzékeny ember vagyok, az elesetteken mindig megesik a szivem, segitek nekik ahol tudok, amennyit csak tudok, pénzzel és fizikai munkával is. Azonban ha valaki egyszer elárul, becsap, hazudik, kárt okoz nekem vagy a kapcsolatomnak, miután kisirom magam bosszút esküszöm.


Mit gondoltok? Rossz tulajdonság ez nagyon? Régebben mindent elengedtem, de rájöttem, hogy hülyeség.


2017. szept. 28. 17:16
1 2 3
 1/24 A kérdező kommentje:
Nincs hosszú 'i' a billentyűzetemen!
2017. szept. 28. 17:17
 2/24 anonim ***** válasza:
100%
Engem hidegen hagy ki mit csinál. Nekem ne tegyél keresztbe, aztán ennyi.
2017. szept. 28. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
40%
Nem!, a bosszú lényege az igazságtevés ha valami igazságtalan történt, akkor bosszúval lehet igazságossá tenni. A történelemben szinte mindegyik felen bosszút álltak ha tudtak, mert vesztett, vagy később legyőzték. Ha valaki fájdalmat okozott neked, igazságtalan, gonosz volt veled, akkor a bosszú egy elfogadható megoldás. A karma elmélete is ugyanazon az alapon mükszik.
2017. szept. 28. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
95%
Mekkora kamu.
2017. szept. 28. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
94%
Szerintem igen.Remélem soha nem ismerlek meg.
2017. szept. 28. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
11%
Kettes, te egy önző, magának való, becsületlen ember vagy!
2017. szept. 28. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 A kérdező kommentje:
Úgysem tudja senki itt, hogy ki vagyok...áruld el, mi értelme lenne kamuzni?
2017. szept. 28. 17:23
 8/24 anonim ***** válasza:
88%

Azért gondolom kamunak, mert általában az ilyen magukat nagy játékosnak beállító személyek túlgondolják a jelentőségüket egy-egy ügyben, sokszor már a fantáziát is valóságnak látják, túl sok sorozat stb.

Tapasztalatból írom ezt, volt ilyen ismerősöm, kb. mindenki röhögött rajta, annyira átlátszó volt.


Félre ne érts, nem a bosszúállással van bajom, de az már elgondolkodtató lenne számomra, hogy csak úgy merülsz fel " a hülye p...". Remélem érthető.

2017. szept. 28. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
0%
De ha tényleg igaz, és jogosan álltál bosszút, mert kicsináltak ok nélkül, akkor visszavonom és drukkolok.
2017. szept. 28. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
96%
Részemről utálom és megvetem a bosszúálló, aljas némbereket. Hogy "rossz ember-e"? az nem tisztem megállapítani, úgy hogy mi is a kérdés? döntsd el magad.
2017. szept. 28. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!