Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Ki melyik emberben csalódott,...

Ki melyik emberben csalódott, a legnagyobbat az életében, és miért?

Figyelt kérdés
Család,rokon,barátok,ismerösök,szerelem,bármi!Átcseszés hátbaszurás ilyesmi.Ki hogy reagált rá?

2017. nov. 10. 06:21
1 2 3 4
 1/34 anonim ***** válasza:
100%
Barátnőmben. Több mint 10 éves barátság volt. Amíg tartott, nem tűnt fel, hogy csak kihasznal. Mindig rá értem neki segíteni, mindenben, szinte ingyen hazvezetono voltam; takarítottam, ha azt kérte, főztem, ha arra volt szüksége, mostam, vasaltam, ha épp arra nem ért rá. Sosem mondtam nemet, inkább a saját teendoimet halasztották el. Aztán szükségem lett volna egy fuvarra vidékről a repülőtérre. Hónapokkal előtte kérdeztem meg, hogy megoldhato e, fel tudna e vinni. Hajnali 3kor kellett volna indulunk, 3/4 3kor küldött egy üzenetet, hogy mégsem tud felvinni, ez neki túl korán van. Nem volt egyszerű hirtelen taxit intézni se időben, se anyagilag, de megoldottam. Pár nappal később hívott, hogy vasalja már ki a ruhákat -mondtam hogy én egyszer kértem valamit, nagyon rossz pillanatban hagyott cserben, innentől nem szükséges a kapcsolatot tartani. Azóta hallottam már vissza nem egy embertől, hogy milyen szemét és hálátlan vagyok....
2017. nov. 10. 06:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/34 anonim ***** válasza:
100%

A testvéremben. Világéletünkben nagyon jóban voltunk, ideális volt a kapcsolatunk, addig, míg ő meg nem ismerkedett a mostani feleségével. Azóta akkora ordas papucs lett belőle, hogy ha a hercegnőcske valamin felhúzza az orrát, akkor a tesóm úgy kiosztja a családot, de különösen engem, hogy csak nézünk. A legválogatottabb, legbunkóbb sértésekkel illet. Az asszonynak semmi nem jó, de semmi, ennél fogva a tesóm se elégedett soha semmivel. Idejönnek a lakásomba, vendégül látom őket, egyszer csak asszonyka kimegy a mosdóba, visszajön, sutyorognak pár másodpercet, majd a tesóm minden hezitálás nélkül hozzám fordul, és közli, hogy "igen, már mondani akartam, hogy takaríthatnál egy kicsit rendesebben".

Ez micsoda? Ki mond ilyet vendégségben, ki beszéli ezt ki a vendéglátó orra előtt? Pláne a testvére ellen, akiről tudja, hogy napi 10 órát dolgozik, szóval szerdára sajnos nem ragyog már a ház...

És ez még hagyján, ennél sokkal személyesebb dolgok is történtek. Amit a felesége gondol, azt gondolja ő is, és nem átall közölni bárkivel.

Korábban nem volt ilyen, kedves volt, a legjobb barátom, soha nem sértett volna meg, most meg nem lehet ráismerni, folyamatosan a bántás jön tőle, a bunkóság. A múltkorában úgy beszólt nekem a facebook-on egy teljesen random posztom alatt (egy zenés videót tettem fel), hogy ki kellett törölnöm a kommentjét, mert tömegével jöttek az üzenetek az ismerősöktől, hogy mi a baj köztünk.

Nem tudom, hogy jutottunk idáig. Mindez azért, mert a felesége nem csíp...

2017. nov. 10. 06:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/34 anonim ***** válasza:
74%
Barát. Átcseszés és hátbaszúrás.
2017. nov. 10. 06:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/34 anonim ***** válasza:
95%

Sajnálom 1 :(

Én egy szerelemben.

Totál beleéltem magam,hogy milyen jó lesz. De mielőtt bármi lett volna kideritettem,hogy csak azt akarta és fogadás neki egy sörben ez az egész.

2017. nov. 10. 06:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/34 anonim ***** válasza:
100%
Köszönöm 4. Igyekszem túl lépni rajta, de nagyon nehéz, pedig évekkel ezelőtt történt. Azt gondoltam, mi tényleg igazi jó baratok vagyunk, mindenben szamithatunk egymásra, így hatalmas csalódás volt. Mint egy földrengés. Azóta is nehezemre esik bízni az emberekben
2017. nov. 10. 06:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/34 A kérdező kommentje:
Legjobb,barátnőbem a legrosszab a csalódás,akiért tűzbe mennél.Rámászik a szemed láttára aki teszik évek óta,aztán neki áll feljebb.Rörténeteket talál ki ,állandóan irogat neki,elviteti magát vele kocsival.Oltogatja ellenem.Hogy hajgyon békén engem. Azóta se láttam egyiket sem.
2017. nov. 10. 06:56
 7/34 anonim ***** válasza:
56%

Én kettő emberben is.

Első a legjobb barátnőm volt. Már három éves korom óta (ő akkor volt 4) legjobb barátok vagyunk. Amíg általános iskolába járt sokszor lógtunk együtt. De amióta elballagott és középiskolás nem nagyon találkozunk. És amióta barátja lett csak vele van. Ha ráírok messengeren azt mondja hogy vele van. Magától rám se ír.

A másik meg a szerelmem volt. Elkezdett valami alakúlni. Ő azt mondta hogy járunk úgy is viselkedett. Boldogok voltunk még aranyos volt. De aztán mondta az egyik barátnőmnek hogy csak viccel hogy szerelmes belém. Aztán nekem is elmondta. Most meg nem hagy békên úgy viselkedik mintha még mindig szeretnre.

2017. nov. 10. 07:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/34 anonim ***** válasza:
93%
Volt ferjben. Honapokig csalt, majd közölte hogy szerinte semmi ertelme a hazassagunknak, es ez csak es kizarolag az en hibam. A valaskor csak azt nezte, hogy mi mozdithato, pedig az evek soran ahol tudott lehuzott penzzel. M
2017. nov. 10. 07:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/34 anonim ***** válasza:
51%
legnagyobbat az exekben csalódtam
2017. nov. 10. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/34 anonim ***** válasza:
86%

Barát volt állítólag úgy volt feltüntetve, de inkább had ne mondjak semmit... Hülyének nézés, becsapás, átverés, kihasználás.. És az a baj, hogy nem csak egy ilyen volt..

Azóta nem volt ilyen, de eredménye az lett, hogy nem barátkozok inkább senkivel, lehet sokat nem is vesztek. Nem tudnék már senkiben sem megbízni! Sok görény ember..

24F

2017. nov. 10. 07:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!