Mennyire abnormális a viselkedésem a külvilág számára?

Kezdeném azzal, hogy egy megértő embernek tekintem magam, ám a megértés nem egyenlő az empátiával. Nagyon okos vagyok és egoista, de ez persze mindenkiben benne van. Tisztában vagyok a társadalmi rétegek előfordulásával, viszont úgy gondolom, jogom van lenézni azokat, akik a szintemre fejlődhetnének, csak még nem tartanak ott. Jómagam is így lettem a motiválva nálam sokkal okosabbaktól, így tudtam magasabb szintekre kerülni (intellektuálisan, lexikálisan). Nem cél az ilyen jellegű "kiképzés" részemről, szimplán jogomban áll a lenézés. Én speciel élvezem, amikor lenéznek a nálam okosabbak, és itt kezdődne a történet egy töredéke. Nem tudnak idegesíteni az idegesítő tulajdonságok, amikor valaki a tollával játszik, kattogtatja, kapcsolgatja, egy idő után az ember agyára tud menni a zaja. Mások ezért már veszekednek, megkérik, hogy hagyja abba, természetesen nekem sem esik jól hallgatni, illetve zavar, de megértem az illetőt, és semmit sem szólok, elviselem. Mert én is ugyanezt tenném. Bárki, aki provokálja a többieket valamivel, úgy érzem nem tud zavarni, és nem fogok beleavatkozni, mert én is provokálnám ilyen helyezetben, meg másban is. Szabad lénynek kezelem magam, aki a gyilkosságot sem tekinti erkölcstelennek, bár bizonyos értelemben erkölcstelen, engem mégsem zavar, mert tudom, hogy kell a világba rossz. Ilyen érzelmeknél úgy gondolom, bármit megtehetek, mert a világ önmagában egy abszurd tér.

Mit gondoltok?