Éreztél már úgy hogy egy háziállat barátságosabb és szeretni-valóbb mint egy családtagod/rokonod?

Csekély kivételtől eltekintve, akik időnként visszaadják a megrendült hitemet, minden emberrel kapcsolatosan így érzek.

A vérrokonaimmal nincs baj, de a "hozottak" azok kritikán aluliak.

A cicám, ha degeszre is ette magát, jön oda hozzám "beszélgetni", figyeli minden lépésemet, ha zuhanyzom, van hogy beles a függöny mögé, benéz a kádba, reggel üdvözöl minket, ránk kiált. :D

A megboldogult vizslám odajött, ha sírtam, stb.

Egyre több kutatásból derül ki, hoyg az állatokban is van empátia/érzelem, nemcsak az étel miatt szeretik a gazdájukat (bár mi ezt eddig is tudtuk).

Az tény, hogy az ember az ember, de a legtöbben a minimumot sem teljesítik ilyen téren! (Bennem is van hiba, nem tagadom).

Felfordul a gyomrom, amikor olyanokat olvasok, hogy csak egy állat, még anno a 25 évvel ezelőtti iskoláskönyvekben voltak ilyen nagyképű dumák, hogy az ember leigázta a természetet, az állatok primitívek. És sokan még mindig ott tartanak, elég, ha megnézzük egy-egy állatmentős oldalon miket levág pár ostoba ember, ha meglátja, hogy valaki állatok gyógyulására költ pénzt, "hö mér' nem gyerekeken segítesz", mintha a kettő kizárná egymást.

Kérdésre: igen, most is így érzek, "sajnos" a macskám puszta látványa több örömmel tölt el, mint a testvérem látványa, de ehhez hosszú évek alatt jutottunk el. Lopás, hazudozás, mások, szüleink semmibe vétele, kihasználása.