Majdnem elvesztettem magam a drogok miatt. Mit tehetnék? 15/L

15 éves lány vagyok, egy budapesti jó nevű gimnáziumban tanulok. Az elmúlt időben eléggé elcsúszott az életem. Egy éve megimserkedtem  a volt barátommal egy külföldi továbbtanulásra felkészítő intézményben. Fél évig legjobb barátok voltunk, aztán összejöttünk. Igazi szerelem volt, még sosem éreztem hasonlót. Ő volt a legjobb haverom, a legjobb barátnőm és a  szerelmem is egyben, mindent megoszthattam vele. Ő volt az első mindenben nekem, a csóktól kezdve a szexig, megbíztam benne. Olyan dolgomat élhettem meg vele, amire mással nem lettem volna képes. A kapcsolatunk nem régiben, 5 hónap után véget, mert minden jó dolog mellett ott volt az, hogy bevezezett az alvilágba, nagyon sok bűnös életű fiatallal ismerkedtem meg általa és én is azzá váltam. Én akartam hogy ez történjen, kaptam az alkalmon, kihasználtam, mint utólag kiderült nagyon nem helyesen. Dealer és aktív marihuána fogyasztó voltam hónapokon keresztül, mmajd jöttek a szintetikusok, szerencsére csak 3 alkalommal, így nem lettem függő. Viszont egy hónappal ezelőtt mindez véget ért, mert túladagolással kórházba szállítottak. Rendőrségi ügy is lett belőle, mert találtak nálam extasyt, de eltereléssel megoldják, papírt még nem kaptunk róla. Anyáéknak elmondtam mindent, azt is hogy volt olyan hét, amikor minden nap beszívva mentem be a suliba. Ledöbbentek, a tanulmányi eredményeim változatlansága miatt nem vették észre, hogy valami nincs rendben. 12 órát voltam egy pszichiátria zárt osztályán, ott volt időm végiggondolni mindent. Nem ezt akartam, néha, hétvégente gondoltam összeülünk a barátaimmal, elszívunk egy füves cigit, a hét többi napján meg csinálom a sulit, a sportot meg a többi különórát rendesen. De nem sikerült így tartani a dolgokat. Az összes kétes életű barátommal megszakítottam a kapcsolatot, a barátommal szakítottam, habár nagyom szerettem, de ezek után nekünk nincs egy párként jövőnk. Ő is nagyon okos, de az alvilág túlságosan beszippantotta, szerencsére jelenleg pszichológus segít neki, dolgozik azon, hogy jobban legyen. A suliban nincsenek barátaim, elég rossz az osztályközösség, a volt barátommal tartom a kapcsolatot, de rajta kívül senkim nincs. Most próbálunk iskolát váltani, az sokat fog segíteni, bevállaltam még több különórát, hogy lefoglaljam magam. Készülök az angol felsőfokú nyelvvizsgámra 4 különórában és teniszezek kétszer minden héten. Zongorázni is szeretnék megtanulni, de az csak a második félévtől lesz lehetséges. Próbálom újraépíteni az életem, jobban és többet teljesíteni, mint eddig és százszázalékig arra koncentrálni, ami a célom, hogy egy külföldi jó egyetemen tanulhassak jogot. De nem megy. Nekem hiányoznak azok a hétvégék, amikor a Dunaparton jól éreztük magunkat a barátaimmal, hiányzik a beszívás, az hogy el tudtam engedni magam ezáltal (mindig túl merev voltam, állandóan csak a kötelesség pattog a fejemben, így sikerült csak lazítani). Természetesen a helyzet eldurvult változata, ami idáig vezetett, nem hiányzik, de azelőtt minden rendben volt. Mikor fog ez elmúlni? El fog egyaltalán? Félek attól, hogy nem tudok majd talpra állni, hiába áll mögöttem a családom teljes mellszélességgel. Mi a véleményetek, mit gondoltok?