Le lehet élni úgy egy életet, hogy soha senkivel nem beszélsz?

Lehet.

Akarom mondani, le lehet.

Ha ennél többre nincs igényed, akkor persze. De ha hiányzik, akkor az akár pszichés betegséget is okozhat.

Ugyan már, miért nem? Beszélgessünk!

És milyen munkahelyen tűrik el, hogy nem szólsz senkihez, még a főnöködhöz se? Egyáltalán hogy vesznek fel bárhova, ha az állásinterjún se szólalsz meg? Ha nincs orvosi papírod róla, hogy nem tudsz beszélni, akkor nem fognak sehova felvenni. Vagy ha valami bajod van, hogy mondod el az orvosnak, sehogy? Pl. a háziorvos valószínű beutalna pszichiátriára, ha tudná, hogy semmilyen szervi bajod nincs, mégis csak mondjuk írásban vagy hajlandó vele kommunikálni.

Először is beszélgess a munkahelyen bárkivel, a portással és az ebédosztó nénivel is lehet, beszélgess az üzletben a pénztárossal, beszélgess a szomszédokkal, a továbbképzéses társaiddal, az útitársaiddal, de akár az utcán, buszon is beszélgetésbe lehet elegyedni vadidegenekkel. Ha máshogy nem jön össze az ismerkedés, akkor csatlakozz egy-két online társkeresőhöz. Soha nem is voltak barátaid? A régieket is meg lehet keresni. Tagja lehetsz tematikus facebook csoportoknak, ott is szólhattok egymáshoz kezdetben virtuálisan, majd online. Hogyhogy nincs családod?

Mármint: 'majd online' helyett majd élőben.

Éppenséggel le lehet. Persze, ha dolgozol, vásárolgatsz, jössz-mész, valami minimális kommunikáció mindenképp szükséges. A kérdés az, hogy igényled-e a partnert, a barátokat, a társaságot? Ha amolyan elkerülő életmódot folytatsz és próbálod kivonni magad a társas helyzetekből, akkor alighanem remete típus vagy. Ha emberek közt szorongsz, feszengsz és alig várod, hogy egyedül lehess, akkor szerintem ne eröltesd. Azt tedd, ami neked jó. :)

Szerintem sok ember él így... Ha nem is fiatal kora óta, de mondjuk egy válás után, ha a szülei már meghaltak, vagy a házastársa meghalt, gyereke nem született, és nem egy barátkozós alkat, akkor...