Akik másokat csúfoltak fiatalként és már felnőttek, nem éreztek bűntudatot vagy lelkiismeretfurdalást?

Engem is sokat csúfoltak, meg lelocsoltak hazafelé, a reggelinél kapott és erre a célra félretett tejjel (6-7-8. osztály)...

De volt egy gyerek akinek amúgy is nagyon sok problémája volt a szüleivel. Az anyukája skizofrén volt (asszem'), az apja alkoholista. Ezekkel is csúfolták. Meg az anyagi helyzetével.

Sem a tanárok, sem a gyerekek nem segítették. Sőt...

A gyerekek nagyon durván megalázták, de a tanárok sem kímélték.

Sokat hiányzott és ebből adódóan volt, hogy a tanulás sem ment neki... Egyszer az egyik tanár kihívta az osztály elé és nagyon durván megalázta, elmondta neki hogy soha nem lesz belőle semmi, hajléktalan lesz, stb. Mindenki csak nevetett rajta. Ekkor én láttam rajta, hogy végleg összetört benne minden, s Ő ezeket a szavakat el is hitte, nagyon a szívére vette. Majd elkezdett hányni idegességében és ez csak mégrosszabbá tett neki mindent.

Utána volt, hogy meg is verték a gyerekek.

De ennek nem volt semmilyen következménye, pedig ez egy olyan iskola volt ahol zéro toleranciát hírdettek az erőszakkal szemben.

Egyszer egy másik gyereket majdnem kirúgtak egy ütésért, amit látott a tanár... És alapvetően ez a mai napig egy elég jóhírű általánosiskola.

De vissza az eredeti sráchoz. Volt, hogy a 30 fő egységesen azt hazudta, hogy nem piszkálják, sőt Ő az aki másokat provokál. (Hazugság. Nagyrészt Ő a szünetekben csak katatón állapotban bámulta a falat, néha bekönnyezett a szeme)

És ebben én is benne voltam, mert engem is kérdeztek, de nem mondtam semmit, mert féltem, hogy akkor engem is jobban piszkálni fognak a többiek...

7.-ben megbukott és inkább át ment a közelben lévő, kicsit rosszabb hírű általánosba.

Én többet valahogy nem láttam nagyon sokáig, pedig elvileg mindketten a környéken maradtunk.

20 évesen újra találkoztunk egy élelmiszerboltban. Én sem vittem nagyon sokra, főleg még akkor, de láttam rajta a szégyenérzetet ahogy ránézek. Szerintem Ő is megismert. Próbálta kerülni a szemkontaktust, rejtőzködött...

Pedig én egyáltalán nem néztem rá rosszallóan, lenézően, vagy ilyesmi. Annak ellenérem sem, hogy tényleg elég szakadt volt.

Aztán úgy alakult, hogy közvetlen elém került be a sorba a pénztárnál. Összesen egy csomag tésztát vett és egy "márkátlan" paradicsom szószt.

Itt már elképesztően rosszul éreztem magam, da aztán jött rosszabb is.

Számolgatta a kis apróját, de nem jött ki az összeg...

Én gondolkodtam rajta, hogy kisegítem, de valahogy -és ezt sem bocsátom meg magamnak soha- mégsem vettem rá magam. Túl rosszul éreztem magam, vagy már nem is tudom és nem is értem.

Szóval a szószt végül nem vette meg és csak a tésztával távozott...

És most jön a történet legeslegrosszabb része. Ez a fiú (és ez nem biztos, szóval mai napig remélem, hogy csak kamu volt) 21 évesen öngyilkos lett.

Kettő, szintén abból az osztályból származó embertől hallottam, akikkel egészen addig a pontig tartottam a kapcsolatot és valamilyen szinten barátként tekintettem rájuk, ahogy egymás között beszéltek erről és hallhatóan őket ez kicsit sem viselte meg. Úgy beszéltek mint valami pszichopaták és majdhogy nem poénkottak az eseten.

Ekkor kifakadtam és jól kiosztottam őket, dehát ez már nem ér semmit.

Szóval ezzel kapcsolatban van egyfajta bűntudatom, mégha tényleg csak közvetetten keserítettem meg az életét.

Meg eleve más területeken is csak a problémák jutottak neki... De szerintem ez az ember az életének egy percében sem lehetett boldog és ezen akár én is változtathattam volna.

Így a leírtak végére nem is tudom, hogy mivel tudnám lezárni, milyen szó fejezhetné ki az érzelmeimet...

Úgyhogy nem is írok semmit, ennyi.

Azt tudom remélni én is, hogy a gyerekeimet jobbra tudom nevelni magamnál, bár egy kicsit féltem is Őket egy olyan oktatási rendszertől ahol olyanok megtörténhetnek a tanárok részéről mint nálunk.

#11

Ettől a történettől annyira elszomorodtam, hogy elmondani nem tudom.

Engem egész felsőben szívattak,megaláztak a fiúk,beszólogattak utáltak.Igaz csúnyácska voltam,rossz tanuló.Csak egy osztálytalálkozón voltam.Valakik nem szóltak hozzám,valakik úgy csináltak,mintha semmi sem történt volna anno.Nem hiszem,hogy bűntudatuk lenne. Némelyik fiú pedig lenézte rólam a ruhát,és beszólt,hogy milyen jól nézek ki.Hogy megváltoztam előnyömre.Mindenki más.

Akitől a legjobban féltem anno,Ő csodálkozott rám,hogy ezer éve nem látott,és mi van velem

Igazából ezeket soha nem fogom elfelejteni.Hiába majdnem 30 éve.

Én a csúfoltak táborának vagyok a tagja. Külföldön megvertek, csúfoltak, egyszer 2 fiú megpróbálta szó szerint felgyújtani a hajam... Mert magyar vagyok. Éveken át. A mai napig visszhangzik a fejemben; "T..arodj vissza az országodba, te k... magyar", "Undorító vagy" és hasonló mondatok (persze az ő nyelvükön).

14 éve, hogy visszajöttem MO-ra, de azóta találkoztam párukkal véletlenül (amikor diploma után kimentem látogatóba). Plusz Interneten is elérhető vagyok nekik. Egyszer se mondták, hogy sajnálják.

Viszont, amikor élőben találkoztam párukkal akkor egy lány kivételével (Ő meglátva engem szólt a többieknek, hogy nem szeretne velem beszélni) remekül elcsevegtek velem, mosolyogtak kedvesek voltak, kérdezték, hogy megy a sorom. Én ezt vettem egyfajta bocsánat kérésnek.

Plusz nekem egyfajta nevelés is volt, pozitív téren a kinti gúnyolás. Arról nem is beszélve, hogy élhettem külföldön és folyékonyan (bár akcentussal) beszélem a nyelvet, aminek a jelenlegi munkámat is köszönhetem, amit imádok csinálni.

Nem emlekszem arra hogy csúfoltam volna másokat , engem sem. :) juuhee!! Oops. ;) helyes kis szőke fiúcska voltam a legszexibb csajjal a környékünkön. Ugyan ki csúfolt volna ;)

Amikor tinédzser lettem csufoltam az idősebbeket, mára már tudom hogy ez szemetseg volt tőlem.

Mára már segítem őket és a szegényeket támogatom anyagilag is.

BOCSÁNAT. :(