Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Fiúk, ti mennyire vagytok...

Fiúk, ti mennyire vagytok igényesek magatokra?

Figyelt kérdés

Valamiért eddig akárhány fiúval volt dolgom, mindegyikük elég igénytelen volt szerintem.

Először is volt egy barátom még anno gimiben, aki gyakran nem mosott fogat reggelente. Amúgy ez csak azután tűnt fel, hogy járni kezdtünk, mondjuk edzésen ismerkedtünk meg, ami délutánonként volt és gondolom reggel óta evett meg ivott jó párszor, plusz rágózott is, szóval addigra bőven eltűnt a reggeli szájszaga :D De amikor reggel, órák előtt találkoztunk, szinte minden alkalommal ilyen hullaszagú volt a lehelete és egyszer nem bírtam tovább, megkérdeztem, mosott-e fogat indulás előtt és közölte, hogy nem, néha kihagyja a reggeli fogmosást, mert elalszik és nincs rá ideje. Valamint ezt nem nevezném igénytelenségnek, csak inkább fura...hogy ez a fiú nem férfi illatú tusfürdőt, dezodort használt, hanem ugyanazt, amit az anyukája. Lehet, szemétnek tűnök, de nekem ez is kicsit kiábrándító volt..Egyébként is ilyen tipikus anyuci pici fiacskája volt..Bár ez lényegtelen a kérdés szempontjából.

Aztán volt kicsit később egy másik barátom, akinek szinte állandóan koszos volt a körme és nem vágta le, meg amikor már együtt voltunk egy ideje, a dezodorhasználatról és a hajmosásról is fokozatosan kezdett leszokni..

Utána volt egy 3. fiú, akivel neten ismerkedtem, de élőben végül nem is találkoztunk, ugyanis volt, hogy küldött egy képet, amin valamit fogott a kezében és látszódott, hogy neki is tök hosszúak és koszosak a körmei. Egyszer megkérdeztem, hogy milyen gyakran vágja a körmét, erre az volt a válasza, hogy nem szokott körmöt vágni, mivel nem búza. Valamint amikor megkértem, küldjön magáról képet, mindegyiken hót zsíros volt a haja és volt pár, amin látszott a háttérben, hogy tiszta rumlis a szobája.

Lécci mondjátok, hogy ezek nem jellemzőek általánosságban a férfiakra, csak én fogtam ki ilyen igénytelenebbeket :D


2018. júl. 21. 00:14
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
72%

Fogmosas, furdes, rend a kecomban ez ugy alap.

Pisi utani nemiszervmosas (nem egy McDonaldsban)

Korom.. Hat elofordul, hogy azom kapom mag, hogy le kellene vagni es hogy koszos is, de inkabb nem jellemzo.

Borotvalkozas, mikor hogy van kedvem.

Sorolhatnam, de en vagyok "a cicafiu, a buza, a k**sog, a tisztasagmanias, a kiscsaj, a takaritono" a barati korben, de a lanyok megszoktak lepodni egy ket dolgon (pocsmosas, reggeli porszivozas...)

2018. júl. 21. 00:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
90%
Szia! Nagyon. Ha nincs levagatva a hajam,egyszerűen bűn rondanak erzem magam. Csodalkozom,hogy egy lany bemutatkozott,és a kezét nyujtotta...es mikor kezet fogtunk...elkapott a szorongás...mer akkor nem eppen voltam jo formában és izzadtam és a hajam se volt jó. Szóval nem jókor jött a lány :( de nem is ismerem amúgy,csak egy tarsasagba voltam epp,masok ismerték. Úgyhogy nagyon nem erzem jol magam tarsasagba ha izzadok,nem mentem fodraszhoz,vagy ha nem vagyok epp rendben...edzes utan elso dolgom furdeni otthon...meg akkor is ha valaki hív,hogy menjek le...akkor is előbb hazamegyek,mer tiszta viz vagyok. Valahogy depressziv reakciom van,ha nem vagyok jo passzban,mikor vkivel találkozok,mer nem akarok rossz benyomást kelteni...
2018. júl. 21. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%
Nyugi, nem minden férfi ilyen. Igaz, csak a magam nevében beszélhetek, de én igyekszem odafigyelni a külsőmre és a higiéniámra, max borotválkozás marad el pár napig, azt elismerem, hogy a házamban nincs patika rend, de ez általában annyi, hogy pár napig áll a mosogatóban a mosatlan, nem pakolom el a ruhákat a szárítóról, vagy cirkusz van az íróasztalomon. Esetleg vasárnap engedem el magam annyira, hogy mondjuk elmarad a reggeli fogmosás, de azt is csak akkor, ha olyan retek másnapos vagyok, hogy mozogni alig birok és tudom, hogy nem fogok aznap találkozni senkivel. Mindezt szingliként, ha van barátnőm akkor ennél még jobban odafigyelek ezekre.
2018. júl. 21. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
92%
Lanyok kozt is van ilyen neaggodj,cigizik de fogat nem mos...2ilyen lanyt tudok az ismeroseim közül kapasbol...szep sarga fogaik vannak... Hat nem igazan van kedvem beszelgetni se velük...ismeros...de hidd el,a sok igénytelen embert a normális tarsasagok kiköpik..
2018. júl. 21. 00:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
100%

"nem szokott körmöt vágni, mivel nem búza"


Akkor mit csinál, lerágja?

2018. júl. 21. 01:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
58%

Munkába, itthonra, sarki boltba jó vagyok retkesen is. Meló után letusolok oszt annyi.


Ha találkozóm van valakivel akkor meg rendbe szedem magam oszt megintcsak annyi.

Vagy ha már zavar ahogy kinézek


Le lehet pontozni az őszinteség és az igénytelenség miatt

2018. júl. 21. 01:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
49%
#6: igazából zöld pacsit érdemelnél, de 69% az átlagod és nincs szívem elcseszni ezt a szép kerek számot és remélem más se fogja megtenni
2018. júl. 21. 01:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
96%

Szia,kèrdező!


Van sajnos a nők között is igènytelen.

A munkahelyemen szoktam beszèlgetni a takarítókkal akik nem győznek panaszkodni az irodista csajokra a környezetükre,wc,stb,hogy mennyire igènytelenek.

Van egy csaj,aki mindig ugyanabban a ruhàba jàr dolgozni.

Azt àllítja van neki sok ruhàja.

Gondolhatod,beleizzad màsnap szintèn azt veszi fel.


Kapcsolat.

Volt egy kapcsolatom ott a làny volt igènytelen.

Együtt èltünk.

Nem volt igènyes magàra,környezetère.

Büdös volt a szàja.

Amikor szexeltünk a nemi szerve is kissè kellemetlen szagú,ízű volt.

A ruhàit soha nem vasalta ki,sőt a ruhàsszekrènybe is

vasalatlanul begyűrte úgy gondolta majd kisimul rajta.

Főzès utàn a tűzhelyen keletkezett zsírok stb nem takarította le. Wc-t nem takarította.

Neki a takarítàs abból àllt,hogy nagyjàból felsöpört ès ezzel meg is volt elègedve.

A rend fogalma nàla nulla volt.

A levetett ruhàit össze vissza dobàlta.


Tehàt a fèrfiak ès a nők között is vannak igènytelenek.

2018. júl. 21. 02:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
100%

3 ember még nem statisztika ahogyan egy fecske sem csinál még nyarat. Én speciel igénylem hogy reggel fogat mossak reggeli után, emiatt korábban is kell kelnem mivel busszal járok be a városba. De például most egyetemen van három ismerősöm aki kollégista és nem mos reggelente fogat pedig nekik tényleg csak pár perc beérni. Illetve ősszel általában mindig reggel fürdök amiről a tél közeledtével tudatlanul is leszokok, mert rossz a reggeli hidegben vizesen a busz után rohangálni.


Körömvágás terén is annyi ember van, nekem a közelemben mindig van egy körömvágó olló ezért sose nő hosszúra és nem is szeretném hogy így legyen (esetleg vegyél nekik ajándékba?). De ismerek olyan fiút aki még csettint is vele amitől kiráz a hideg.


Én csak a sportolós ruháimat szoktam székekre rakni, vagy esetleg még azt a pólót amit holnap tudnék hordani -mivel szeretek ingbe járni és azokat muszáj visszarakni vállfára / szekrénybe-.


Szerintem ami nálam viszonylag rumli az a könyves polcom, az asztalom és a számítógépes asztalom (mint desktop) de azoknak is megvan a rendpakolási ciklusa, vagy csak fokozatosan amit kedvem van elrakok.


Also, szerintetek a kérdésben szereplő igénytelenség vagy éppen igényesség neveltetés kérdése, vagy sokkal inkább életmódé? Illetve ti szoktatok olyat, hogy ha elmentek valakivel étkezni akkor kikéreckedtek a mosdóba szájat öblíteni? Például hogy ne ragadjon semmi a fogatokra, meg én nem szeretem az ízeket amik még kísértenek utána, inkább egy jó rágó

2018. júl. 21. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
Dehogy ilyen mindenki, csak eddig mindig melléfogtal :P:D
2018. júl. 21. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!